UtánpótlásSport
2025. június 16.
  • instagram
U20-AS FÉRFI VÍZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, ZÁGRÁB
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2014-12-19 10:06

Eltökélten

Négy éve még csak annyit tudott, hogy érdekli sportág. Idén ő érdemelte ki az év junior játékosa-címet. Az U19-es bajnokság döntőjének MVP-je lett, és a felnőttek között is kipróbálhatta magát. Nemes Nátánt a Docler Wolves védőjét kérdeztük a terveiről és az amerikaifutball itthoni helyzetéről.

Gayer Adrián Korábban belekóstolt több sportágba is. Hét évig futballozott, majd kajakozott és kenuzott is. Kipróbálta a triatlont és a biatlont, futott maratont. Négy éve döntött az amerikai futball mellett: „Néztem az NFL-közvetítéseket, és nagyon tetszett, amit láttam, főleg a kemény ütközések fogtak meg. Amikor először mentem a pályára, én sem tudtam sok mindent a játékról, de miután eljártam edzésekre és elkezdtek foglalkozni velem, egyre jobban átláttam a dolgokat. Sokan nem szeretik, inkább a labdarúgást kedvelik; mondván, nálunk sokat áll a játék, sok a pihenés. Ez igaz, de ezek a részek is lényegesek a játékban, hiszen ekkor lehet finomítani a taktikát, van lehetőség rendezni a sorokat.” Eleinte támadót játszott, de az edzője úgy látta, hogy védőként többet tud tenni a csapatért. „Cornerback-ként, védőként az a feladatom, hogy megakadályozzam az ellenfél elkapóját a pontszerzésben. Ehhez gyorsaság, rengeteg ütközés szükséges. Nem mindegy, milyen a kondícióm. Jól átlátom az eseményeket, ezért sokszor egyszerűbb reagálnom az ellenfél húzásaira. Az sem árt, ha a védő gyorsabb a támadónál, ezen a téren is jól állok.” Heti háromszor két óra edzése van a csapattal, de azon felül, egyénileg is sokat dolgozik. „Szezon közben az edzéseken a következő ellenfél támadó- és védőjátékát elemezzük. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a támadóink az ellenfél támadójátékát modellezik, úgy állnak föl, mint az ellenfelünk, mi pedig védekezünk. A heti háromszor két óra persze nem elég. Sokat kell egyénileg gyakorolni, konditerembe lejárni, futni, lépcsőzni.” Idén már a felnőttek között is bemutatkozott. Mindamellett tanul, komoly céljai vannak. „Gimnáziumba járok, jövőre érettségizem, addig sok minden történhet. Ha valamelyik európai klubban kapnék lehetőséget, ott egyetemre is jelentkeznék.” Mindenképpen szeretne játszani a magyar válogatottban. Úgy látja: a sportág hazai helyzete jelenleg nem rózsás, de az eltökéltség, lelkesedés sokat segíthet. „Nálunk az amerkaifoci amatőr sportág, pénzt nem keresünk vele, maximum azok a külföldi játékosok, akik ide szerződnek. Ha valaki ebből szeretne megélni, Nyugat-Európában tud leginkább érvényesülni, de például Szerbiában is vannak lehetőségek. Ha valaki elkezdi ezt a sportot, az eleinte komoly anyagi befektetést igényel, hiszen az egyesületek nem tudnak felszerelést adni a játékosoknak, azt mindenkinek magának kell megvennie. Kezdetben ez a védőfelszerelés minőségétől függően akár 100-150 ezer forint kiadás is lehet, de mivel az ütközések komoly igénybevételt jelentenek, később is vannak költségek.” Akkor sincs tragédia, ha itthon folytatja a játékot, tervei erre a lehetőségre is vannak. „Nem keseredem el, ha nem jön össze a külföldi szerződés, ugyanis a felnőttek közé itthon is be tudom magam küzdeni. Ha Magyarországon folytatom a pályafutásomat, érettségi után a TF-en szeretnék továbbtanulni.”