Kalmár Zsolték nem foglalkoznak azzal: melyik válogatott lehet az ellenfelük a nyolcaddöntőben az U20-as világbajnokságon. A céljuk az, hogy győzelemmel lépjenek a legjobb tizenhat mezőnyébe, hiszen aki komoly célokat szeretne elérni, annak minden csapat ellen nyernie kell. Az Európa-bajnok németek is verhetők.
Nagy-Pál Tamás Két meccsen van túl az új-zélandi U20-as világbajnokságon a magyar válogatott. A torna előtt csak a legmerészebb álmainkban reménykedtünk abban, hogy a Nigéria elleni találkozó előtt még igen komoly sansz lesz a nyolcaddöntőbe jutásra. Pedig éppen ez a helyzet: Bernd Storck csapata előbb simán intézte el Észak-Koreát, majd a végső győzelemre is esélyes Brazíliát tíz emberrel is megszorongatta.
Kalmár Zsolt1
„Nagyon jó meccset játszottunk a dél-amerikaiakkal – kezdte honlapunknak a gárda kihagyhatatlan alapembere, Kalmár Zsolt (címlapfotó: mlsz.hu). - Az elején nemcsak gólt szereztünk, hanem tovább növelhettük volna előnyünket. A kiállítás után nagyon nehéz lett a dolgunk, de az első félidőben így is volt még esélyünk a gólszerzésre. A szünet után próbáltuk megtartani az előnyt, de sajnos nem jártunk sikerrel. Viszont hatalmasat küzdöttünk. Mindenkinek jár a gratuláció, annak ellenére, hogy nagyon fájt a vereség. Egy pontot mindenképp megérdemeltünk volna.”
Ami meg is lehetett volna, ha egyrészt Tamás Krisztián két buta sárga lappal nem állíttatja ki magát, illetve a játékvezető is picivel kevesebbet téved a mieink kárára. „Nagyon nehéz volt elfogadni rögtön a meccs után. A bírónak kétség kívül voltak hibás döntései, de profi játékosok vagyunk, el kell viselnünk. Krisztián esetéről annyit, hogy bárkivel megtörténhetett volna. Az egész csapat kiáll mellette. Mostanra túltettük magunkat a vereségen. Nincs időnk sajnálkozni, most már mindenki Nigériára koncentrál.”
Az eredmények közben úgy alakultak, hogy ha a Szupersasok elleni csoportrangadó előtt két órával Németország hozza a papírformát, és nyer Honduras ellen, akkor a négy legjobb csoportharmadik egyikeként mindenképp nyolcaddöntősök Kalmárék. A döntetlen már most biztosan elég a továbbjutáshoz, ebben az esetben második lenne a gárda és az Európa-bajnok németekkel találkozna a következő körben. Ha vereséggel lépne tovább, akkor a valamivel (nem sokkal) gyengébb játékerőt képviselő Szerbia lenne az ellenfél. „Remek dolog lenne már a meccs előtt továbbjutni, de akkor is győzelemre játszanánk. Nem érdemes sakkozni, hogy melyik válogatottal szeretnénk találkozni a tizenhat között. Ha komoly eredményt akarunk elérni, akkor minden csapatot le kell győznünk. És elárulok egy titkot: minden gárda verhető, még a német is.”
Ahogy a nigériai is, bár nem szabad elfelejteni, hogy Afrika kontinensbajnoka lesz az ellenfél – nem csoda, hogy a fogadóirodák több mint négyszeres pénzt fizetnek a magyar győzelemért. „Nagyon gyors játékosai vannak, akik kis passzokkal próbálnak meg eljutni a kapuig. Észnél kell lennünk, hogy nyerni tudjunk.” Na, meg távolról lövöldözni, Enaholo ugyanis már nem egy potyagólt kapott ezen a tornán. Mervó Bencéék eddigi önbizalmát látva azzal nem lehet gond.
Kalmár hozzátette: az is sokat segít nekik, hogy otthonról rengeteg biztatást kapnak. Németországból pedig jó híreket, hiszen eldőlt: a következő szezonban magyar csapattársa lesz az RB Leipzigben, a 2009-es egyiptomi U20-as vb-n bronzérmet szerző Gulácsi Péter személyében. „Épp most olvastam a hírt. Boldog vagyok, hogy a következő évadban együtt küzdhetünk a feljutásért. Remélem, addigra én is hasonló élményeket szerzett itt, mint ő hat évvel ezelőtt…”
Nigériával magyar idő szerint vasárnap reggel 7-kor találkozik a magyar válogatott.
U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, ÚJ-ZÉLAND C csoport, 3. forduló
Portugália–Kolumbia 3-1 (1-0)
Gól: Santos N. 3., Silva 55. – büntető, 67., illetve Santos B. 74.
Szenegál–Katar 2-1 (0-1)
Gól: Sylla 76., Kone 81., illetve Akram 17. – büntető
A csoport végeredménye: 1. Portugália 9 pont/10-1 (továbbjutott), 2. Kolumbia 4/3-4 (továbbjutott), 3. Szenegál 4/3-5, 4. Katar 0/1-7.
D csoport, 3. forduló
Mali–Uruguay 1-1 (1-1)
Gól: Traore 44., illetve Acosta 17.
Szerbia–Mexikó 2-0 (2-0)
Gól: Makszimovics 2., Zivkovics 43.
A csoport végeredménye: 1. Szerbia 6 pont/4-1 (továbbjutott), 2. Uruguay 4/3-3 (továbbjutott), 3. Mali 4/3-3 (továbbjutott), 4. Mexikó 3/2-5.
Uruguay és Mali minden mutatója megegyezett, így sorsolás döntött közöttük, ami a dél-amerikaiaknak kedvezett. Annak ellenére az afrikaiak is biztos továbbjutók, hiszen a harmadik helyezettek rangsorában Szenegált és Argentínát is maguk mögé utasították.