A brandenburgi világkupán sem maradtak el a magyar utánpótlásérmek
Hat érmet, közte négy aranyat szerzett a magyar utánpótlás a brandenburgi felnőtt kajak-kenu világkupaversenyen.
Egy héttel ezelőtt beszámoltunk róla a honlapunkon, hogy a kajak-kenusok megújult olimpiai kvalifikációs rendszere, pontosabban pontgyűjtése megkezdődött a szegedi felnőttvilágkupán, amelyen az U23-as magyar indulók is eredményesen szerepeltek: az éremtáblázatot megnyerő válogatottunk 15 medáliát (három aranyat, nyolc ezüstöt és négy bronzot) gyűjtött, ebből hétben volt része az utánpótlásunknak.
Nem kellett sokat várni, hogy a második állomás időpontja is elérkezzen, hiszen az elmúlt napokban már a németországi Brandenburgban szálltak vízre a sportolók. A legeredményesebb nemzet ismét a magyar lett (14 érem, közte 8 arany és 3-3 ezüst, illetve bronz), ennek majdnem a felét köthetjük U23-as versenyzőhöz.
C2 500 méteren Nagy Biankával, illetve C1 500-on egyesben is aranyérmet szerzett, amit később egy ezüsttel egészített ki, amit szintén fél kilométeren, a négyeshajó tagjaként ért el. Csapattársa volt a számban a már említett Nagy mellett az egyaránt 2003-as születésű Opavszky Réka és Csorba Zsófia.
Az egy héttel korábban háromszor is dobogóra álló Csorba Brandenburgban „csak” két ilyen eredménynek örülhetett, a már említett négyes mellett 5000 méteren ismét ő bizonyult a leggyorsabbnak.
igaz, ő két érmet is hazavitt: Fodor Bencével K2 500 méteren győzött, Fodor mellett Nádas Bencével és Tótka Sándorral együtt pedig K4 500-on másodikként zárt.
Ezen a héten kajak-kenuban az ifjúsági válogató a kiemelt utánpótlásesemény, míg a felnőttvilágkupa harmadik állomására július 9-ig kell várni, Montreal lesz a viadal házigazdája.
(Kiemelt képünkön: Kiss Ágnes Forrás: MKKSZ)