UtánpótlásSport
2024. május 9.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2016-04-29 10:46

Kanadában a feljutásért

Az aranyéremért, vagyis a legjobbak mezőnyébe való feljutásért utazik a kanadai U19-es női floorball-világbajnokságra a válogatott. Varsányi Zsuzsanna szövetségi kapitány szerint minden munkát elvégeztek a lányok, így mindenképpen emelt fővel térhetnek haza.

Nagy-Pál Tamás Közel két éve várnak erre a lányok. A jövő héten kezdődik Kanadában az U19-es női világbajnokság. Varsányi Zsuzsanna csapata a B divízióban szerepel, de egyértelműen az a célja, hogy aranyérmet nyerve a legjobbak közé jusson. „Nagyon jól sikerült a felkészülésünk, a lányok minden edzésre motiváltan érkeztek, sikerült rendben elvégeznünk a feladatokat. Bízom benne, hogy képesek lesznek nemcsak jól játszani, hanem egymásért küzdeni.”
U19 floorball
U19 floorball
A korosztály először Varsányi előző kapitányi érája alatt jutott fel az A divízióba, de a legutóbbi vb-n búcsúzott. „Bizton állíthatom, hogy a női utánpótlásnak helye van a világ legjobb nyolc válogatottja között. Most estünk még csak ki, és ezzel a lendülettel egyértelműen vissza is szeretnénk jutni.” Ami azért nem egyszerű feladat. Például mert egyáltalán nem ismerik az ellenfeleket. „Folyamatosan változik a korosztályok összetétele, és azt sem lehet tudni, hol milyen színvonalú szakmai munka folyik. Videófelvételt sem tudtunk szerezni senkiről, arra pedig nincs pénzünk, hogy élőben nézzük meg az ellenfeleket. Azért tudunk rangsort felállítani: a németek biztosan nagyon jók lesznek, a házigazda is csak ellenfél lehet, ahogy az Egyesült Államok is. Az osztrákok felnőttben nem túl acélosak, de előfordulhat, hogy most jó generációjuk jött össze.” Varsányi szerint akkor sem lesznek elkeseredettek, ha nem sikerül a kívánt célt elérni. „Tényleg rengeteget edzettünk, és azt mondtam legutóbb a lányoknak: akármi is lesz a vége, emelt fővel jöhetünk le a pályáról, mindent megtettünk a felkészülés során. Vasárnap indulunk, de csak csütörtökön kezdjük el a vébét, mert Jamaica visszalépett. Helyette azonban Thaifölddel megmérkőzünk, hogy hangolódjunk a viadalra.” Kanadába utazni drága mulatság, a sportág történetében azonban példátlan módon ezúttal csak a költségek negyedét kell a játékosoknak állniuk. „Nagy mértékben köszönhető Hajnal Gabriella elnökségi tag munkájának, aki rengeteget tett azért, hogy ennyi pénz gyűljön össze. Így csak egyetlen akadállyal kellett megküzdenünk: az érettségivel.” Hárman nem vehetnek részt a vb-n a vizsgák miatt, kettőknek maga a szakember mondta, hogy inkább az érettségivel foglalkozzon, mert az egész életüket meghatározhatja. „Ebből kifolyólag nagyon fiatal a csapatunk, a keret fele a következő vébén is játszhat. Már, ha nem érettségizik éppen…” A lányok egyébként már nagyon izgulnak, nemcsak a torna miatt, hanem, mert többen nem ültek még repülőn. „Szép, hosszú úttal kezdenek. Az igazat megvallva én is kezdek már izgulni. De egyáltalán nem a repülés miatt…”

U19-ES NŐI B DIVÍZIÓS VILÁGBAJNOKSÁG, BELLEVILLE, ONTARIO (KANADA) A magyar csapat programja: –Ausztria (május 5., 12.45), –Egyesült Államok (május 6., 12.45).