UtánpótlásSport
2024. május 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2016-06-27 12:57

Helytállás és vastaps

Nagy Ádám végigjátszotta a magyar válogatott utolsó Európa-bajnoki mérkőzését, és bár a fiatal középpályás nem teljesített kiemelkedően, lefelé sem lógott ki a csapatból. Válogatottunk a Belgium elleni 4-0-s vereség ellenére is emelt fővel utazhat haza Franciaországból.

Lakner Gábor Véget ért az utazás… Az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében Belgium megállította a fantasztikusan szereplő magyar válogatottat, amely a 4-0-s vereség ellenére minden dicséretet megérdemel. Bernd Storck együttese korán hátrányba került, de becsülettel ment előre az egyenlítő találatért. A magasabb sebességi fokozaton játszó belgák azt kihasználva további gólokat értek el villámgyors ellentámadásaikból, így végül fölényesen nyertek. A toulouse-i stadionban és a kivetítők előtt is vastaps búcsúztatta a csapatot, amely minden várakozást felülmúlóan teljesített, és összekovácsolta az egész országot. Honlapunk végig kiemelten foglalkozott a magyar válogatott egyetlen utánpótláskorú játékosával, a 21. születésnapját Franciaországban ünneplő Nagy Ádámmal. A portugálok elleni utolsó csoportmérkőzésen pihentetett középpályás vasárnap este újra a kezdőcsapatban kapott helyet, és végig is játszotta a kilencven percet. Ezúttal nem teljesített kiemelkedően, de lefelé sem lógott ki a csapatból. A Nemzeti Sport ötös osztályzattal értékelte játékát az egytől tízig terjedő skálán.

A sportnapilap írásbeli összefoglalójában így jellemezte produkcióját: „Nagy Ádám szokásához híven rengeteget volt játékban, de az első félidőben keveset passzolt előre. A bátorság akkor még hiányzott a futballjából, de a szünet után már nem, akkor a támadásokat is többet segítette.”

A francia L’equipe 6-os, az olasz Gazetta 5,5-es, a spanyol Marca 5-ös osztályzatot adott Nagynak, míg az egytől ötig értékelő portugál Record 2-est. „Persze jobban mutatott volna a kettő-null, mint a végén a négy-null, de a korán bekapott gól miatt az egész meccsen futottunk az eredmény után. Akár döntetlen is lehetett volna, mivel voltak lehetőségeink egygólos hátrányban” – mondta Nagy Ádám a mérkőzés után az MTI-nek.
Nagy Ádám Belgium
Nagy Ádám Belgium
A ferencvárosi középpályás szerint ugyan a belga válogatott egyértelműen a magyar előtt jár, de „nem kell hasra esni” tőle. A legnagyobb tanulságnak éppen azt tartotta, hogy nem érzi elérhetetlennek a rivális szintjét, s ugyanezt gondolta az Eb előtti utolsó, a világbajnok németek elleni felkészülési mérkőzést követően, amelyen 2-0-ra kaptak ki a magyarok. „Ilyen meccs után nyilván csalódott vagyok, de pár nap múlva látom a pozitívumokat” - mondta Nagy, akinek az Izland ellen 1-1-re végződött második csoportmeccs volt a legnagyobb élmény, mivel annak hajrájában kulcsfontosságú passzt adott Nikolics Nemanjának a magyar egyenlítő találat előtt. Az FTC középpályása az Európa-bajnokság egyik nagy felfedezettje, szinte naponta érkeztek új hírek arról, melyik klub figyelt fel rá. A kérők pedig egytől egyig nívós, nyugat-európai bajnokságban szerepelnek. Thomas Doll, a Ferencváros trénere elmondta, már nem is tervez Nagy Ádámmal a következő idényre, hiszen biztos benne, hogy máshol folytatja pályafutását. A teljesség igénye nélkül a portugál Benfica, a francia Olympique Marseille és az angol bajnok Leicteser City érdeklődéséről lehetett olvasni. Bárhová is megy a 21 éves játékos, hatalmas előrelépést jelenthet a karrierjében. És akkor indulhat az újabb utazás.