UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2016-07-27 15:49

Az A csapat az A osztályban

Legerősebb csapatával, sikerekre éhesen utazott el a magyar küldöttség a csütörtökön Minszkben kezdődő ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokságra. Hüttner Csaba utánpótlás-vezetőedző nem jósolgat, de a többi résztvevő felé fenyegetésnek is beillik kijelentése: a legjobb szereplésre készülnek.

reb Hasonló cipőben jár a kajak-kenu, mint az öttusa: utóbbiban alig egy hete fejeződött be az ifjúsági A korosztályú (17-18 évesek) világbajnoksága, most pedig már a kontinensviadalon szerepelnek a versenyzők. A kajakosoknál fordított a sorrend, hiszen előbb az Eb-t, majd a vb-t rendezik az ifjúságiaknak és U23-asoknak, ráadásul nem elhanyagolható a különbség, hogy a hagyományosan éremhalmozónak bizonyuló lapátforgatók teljesen eltérő csapattal állnak rajthoz a két világeseményen.
lucz_dora_duisburg_mkksz
lucz_dora_duisburg_mkksz
„Ha az előzetes várakozásomat nézem, azt abszolút felülmúlták a fiúk-lányok, ha viszont arra gondolok, mit hozhattunk volna ki a versenyben, van bennem hiányérzet” – tér vissza néhány mondat erejéig Hüttner Csaba utánpótlás-vezetőedző a tizenhat érmet, közte három aranyat hozó plovdivi ifjúsági és U23-as kontinensviadalra. Részben menedzselési szándékból B, sőt amolyan C válogatott képviselte a magyar színeket Bulgáriában. Az egyéni számokban olykor a hazai válogatók negyedik-ötödik helyezettjei szálltak hajóba. A németek hasonló filozófiával állították össze a csapatukat, ellenben a többi ország, így a taroló Orosz- és Fehéroroszország a legjobbjait küldte csatába. A minszki korosztályos vb-n már a magyar együttes is így tesz: az Eb amolyan remekül sikerült főpróbának tetszik az előadáshoz, a csütörtökön rajtoló eseményhez képest. Érdekesség, hogy a pozitív doppingminta miatt eltiltott Dombvári Bence helyett a Rio de Janeiró-i olimpián induló Kopasz Bálintot az U23-asok között Solti László pótolja K–1 1000 méteren. Apropó, Minszk! Rövid ideig úgy látszott, mégsem a fehérorosz főváros ad otthont a vb-nek, a fehéroroszok ugyanis belengették, hogy lemondják a rendezést – „válaszul” arra, hogy a nemzetközi szövetség a szisztematikus doppingolás miatt a teljes férficsapatot eltiltotta a versenyzéstől, így annak tagjai már az olimpián sem szerepelhetnek. „Később rájöttek, hogy ez nem járható út, úgyhogy minden rendben. Számszerű jóslatokba semmiképpen sem akarok bocsátkozni, ahogyan esélyeseket sem neveznék meg. Egy biztos: nagyon erős a csapat, s a lehető legjobb szereplésre készülünk” – zárta mondandóját az utánpótlás-vezetőedző. Azt pedig tudjuk, mire képesek a magyar kajakosok és kenusok…

IFJÚSÁGI ÉS U23-AS KAJAK-KENU VILÁGBAJNOKSÁG, MINSZK Férfiak. U23. K–1 1000 m: Solti László. K–1 200 m: Birkás Balázs. K–2 1000 m: Koleszár Mátyás, Ilyés Róbert. K–2 200 m: Balaska Márk, Birkás Balázs. K–4 1000 m: Nádas Bence, Noé Bálint, Ilyés Róbert, Koleszár Mátyás. C–1 1000 m: Bodonyi András. C–1 200 m: Korisánszky Dávid. C–2 1000 m: Petkó András, Fekete Ádám. C–4 500 m: Korisánszky Dávid, Balla Levente Gellért, Viola Viktor, Varga Patrik. Ifjúsági. K–1 1000 m: Béke Kornél. K–1 200 m: Kuli istván. K–2 1000 m: Petró Erik, Varga Ádám. K–2 200 m: Krikov Valentin Iván, Kuli istván. K–4 1000 m: Petró Erik, Varga Ádám, Erdőssy Csaba, Mozgi Milán. C–1 1000 m: Moldován Milán. C–1 200 m: Némedi Konrád. C–2 1000 m: Krasznai Páter, Takács Mihály Áron. C–4 500 m: Kállai Róbert Gida, Némedi Konrád, Hajnal Jenő Kristóf, Takács Mihály Áron Nők. U23. K–1 500 m: Lucz Dóra. K–1 200 m: Lucz Dóra. K–2 500 m: Hagymási Réka, Takács Tamara. K–4 500 m: Szilágyi Anett, Malcsiner Eszter, Katrinecz Rita, Szabó Ágnes. C–1 200 m: Takács Kincső. K–1 500 m: Lakatos Zsanett. C–2 200 m: Balla Virág, Takács Kincső. C–2 500 m: Balla Virág, Takács Kincső. Ifjúsági. K–1 500 m: Homonnai Luca. K–1 200 m: Homonnai Luca. K–2 500 m: Racskó Fruzsina, Gazsó Dóra Alida. K–4 500 m: Racskó Fruzsina, Pupp Noémi, Gazsó Dóra Alida, Homonnai Luca. C–1 200 m: Nagy Bianka. C–1 500 m: Nagy Bianka. C–2 200 m: Bónyai Regina, Molnár Rebeka. C–2 500 m: Bónyai Regina, Molnár Rebeka