UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2016-08-14 18:30

Várnán át az élvonalba

Nehéz viadal elé néz a magyar ifjúsági kézilabda-fiúválogatott a hétfőn Várnában kezdődő B csoportos Európa-bajnokságon: hét nap alatt hat meccset vív, s nem szabad hibáznia, mert csak az első hely ér feljutást a 16 csapatot felvonultató élvonalba.

reb Most debütál az utánpótlás kézilabda Európa-bajnokságok átalakított rendszere. Korábban honlapunk is beszámolt arról 2014-es módosításról, amelynek értelmében a 2009-2013 között eredmények alapján a tizenhat legjobb csapat kontinensviadala mellett minden további ország az úgynevezett B csoportos Eb-n indulhat (nem pedig Eb-kvalifikációt vívnak az országok). Óriási pechre a magyar ifjúsági fiúegyüttes a 17. lett az összevetésben, így mostanra az a feladat jutott neki, hogy kivívja a helyét az élvonalban.
fiu_ifik_kezi_varna
fiu_ifik_kezi_varna
Az Imre Vilmos szövetségi edző vezette társaság hétfőn kezdi meg a szereplést Várnában (a másik két, másodikvonalas Eb-t Litvániában és Grúziában rendezik meg), ahol sorrendben Örményország, Koszovó, Ciprus, Ukrajna és Macedónia vár rá, majd a másik csoportból érkező ellenfél a helyosztón. A lebonyolítás szerint ugyanis a csoportból továbblépve egyetlen meccs vár mindenkire, amely vasárnap a magyaroknak a hatodik lesz hét nap alatt. „A felkészülés sikerességét a világverseny eredménye dönti el – kezdte Imre. – A tervezett munkát elvégeztük, a hátralévő időbre a formába hozás maradt. Összességében elégedett vagyok, bár két átlövőnk térdsérülés miatt kidőlt, s az esetek rosszul érintették a csapatot.” A szakember szerint az első három mérkőzésen mindenképpen hozni kell a kötelezőt. A magyarok nem elsősorban az ellenfelekre készültek hanem a saját játékukra koncentrálnak, amelynek az alapját a komoly kapusteljesítménnyel párosuló stabil védekezés jelenti. A csoportelsőség vélhetően Macedónia ellen dől el: ebben a korosztályban nehéz információt szerezni az ellenfelekről, az Eb mérkőzésein azonban feltérképezhetik a riválist. Imre Vilmos szerint a helyosztón Finnország vagy Törökország következhet, s nem lesz egyszerű dolga a csapatnak, hogy az első helyen zárjon – Várnában ugyanis csak a B csoportos Eb megnyerése jelent utat a legjobbak közé. „Nem hibázhatunk, ráadásul hét nap alatt hat mérkőzés vár ránk. Okosan kell beosztani az erőnket, mindenkinek lehetőséget adunk, mert kell a lendület a torna végére.” Erre lehetőséget nyújt, hogy 18 játékost utaztathatnak, s meccsenként kell megnevezni a 16 pályára lépő fiút, így könnyedén gazdálkodhatnak az állománnyal.

A rendszer sajátos, a B csoportos Eb-k három győztese szerepelhet két év múlva az U20-as A csoportos Európa-bajnokságon, ugyanakkor a 2017-es U19-es világbajnokságra kizárólag az idei U18-as A csoportos Európa-bajnokságról lehet eljutni, a mostani ifjúsági válogatottnak tehát a jövő évi vb biztosan kimarad. Hogy még egy csavart rejtsen magában a rendszer, a két év múlva az U18-asok között szereplő, most még serdülőkorú magyar válogatott csak akkor indulhat az U18-as A csoportos Eb-n, ha az idei tornán a B-ben szereplő magyarok feljutnak a legjobbak közé, hiszen a kiírás értelmében 2018-tól az U20-as és az U18-as Eb-n ugyanazon országok válogatottjai indulhatnak.

Amikor honlapunk nemrég Marczinka Zoltán szakmai és sportigazgatóval beszélgetett, az elöljáró a fiú ifjúsági válogatott feljutását nevezte meg az egész nyár legfontosabb feladatának. „Érezzük a felelősséget, de igyekszünk levenni a terhet a fiúk válláról. Mindig a következő mérkőzésre kell koncentrálniuk, az adott napon a legjobbat adni, hogy aztán a végén bebizonyíthassuk: az élvonalban a helyünk.” A magyar meccsekről részletes tudósítással jelentkezünk, a torna eseményeit pedig a hivatalos honlapon követheti.

B CSOPORTOS FIÚ IFJÚSÁGI EURÓPA-BAJNOKSÁG, VÁRNA A magyar csapat menetrendje Augusztus 15. 12.00 Magyarország–Örményország Augusztus 16. 16.00 Magyarország–Koszovó Augusztus 17. 14.00 Magyarország–Ciprus Augusztus 19. 18.00 Magyarország–Ukrajna Augusztus 20. 18.00 Magyarország– Macedónia Augusztus 21. helyosztók Csoportbeosztás: A csoport: Magyarország, Macedónia, Ukrajna, Örményország, Koszovó, Ciprus B csoport: Törökország, Finnország, Bulgária, Luxemburg, Feröer-szigetek A magyar keret (a hivatalos delegációs lista alapján) Kapus: Andó Arián, Deményi Xavér, Nagy Martin Jobbszélső: Kecskeméti Tamás, Rozner Kevin Jobbátlövő: Máthé Dominik, Kis Dániel Irányító: Somogyi Bálint, Ubornyák Dávid, Uros Borzas Beálló: Rosta Miklós, Spekhardt Gergő, Szöllősi Olivér, Balátlövő: Dainese Nicolas, Horváth László Attila, Szita Zoltán Balszélső: Kerkovits Gyula, Orbán Barnabás Szövetségi edző: Imre Vilmos Edző: Kárpáti Krisztián Masszőr: Pordán József Orvos: Simon Ádám Videóelemző: Berta Sándor Csapatvezető: Pordán Andrea