UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2016-08-20 21:40

Minden bejött

Magabiztos győzelmet aratott a macedónok elleni ki-ki meccsen a fiú U18-as kézilabda-válogatott a várnai B csoportos Európa-bajnokságon. Vasárnap a törökök ellen vívhatja ki az A csoportba jutást.

Pusztai Viola Igazi ki-ki meccset ígért a macedónok elleni találkozó a várnai B csoportos fiú U18-as kézilabda Európa-bajnokságon. Már csak azért is, mert a csoportelsőségért folyó harcban az utolsó forduló előtt egy ponttal a magyar csapat előtt álltak. Az A csoportba, azaz a legjobbak közé jutásért pedig csak a csoportelső harcolhat a vasárnapi helyosztón, így ha a fiúk veszítenek, akkor a következő évet is a többnyire nagyarányú győzelmeket ígérő osztályban töltik. Azt meg ugye nem akarják. Ennek ellenére a macedónok kezdték jobban a meccset, a magyarok első lövései nem jöttek be, de nem estek kétségbe, és miért is tették volna, hiszen hamar egyenlítettek. 2-2 után az első félidő közepéig fej-fej mellett haladtak a csapatok, a macedónok megszerezték a vezetést, Imre Vilmos együttese egalizált, ez ment 10-10-ig. De miután Borzas Uros vezetésével átvették a fiúk a vezetést, onnan nem volt megállás. Az ellenfél önbizalmát az is csökkenthette, hogy üres kapuba sem talált be, igaz, egész pályáról ez megbocsátható – mi meg ugye egyáltalán nem bántuk.
Rózner Kevin nem tudott hibázni, ahogy a társai is maximumot nyújtottak Forrás: MKSZ
Rózner Kevin nem tudott hibázni, ahogy a társai is maximumot nyújtottak Forrás: MKSZ
Ezzel még egyébként megbirkóztak, azzal kevésbé, hogy a magyarok nem tudtak hibázni. A beállók közül bárki játszott, a macedónok képtelen voltak tartani, így Szöllősi Olivér és Rosta Miklós is futószalagon szállította a gólokat. Nem beszélve Rózner Kevinről, aki élt a szélen, és a heteseket is biztos kézzel értékesítette. A félidőben már 17-11-re vezetett a magyar válogatott, és a szünet sem tört meg a lendülete, sőt, a második játékrész elején már kilenc gól volt az előny. Ekkor a macedónok faragtak kettőt, Imre Vilmos azonnal időt kért, no, nem mintha égett volna a ház, csak jobb a szikrát is eloltani. Kiváló védekezés, megfelelő ütemű blokkolások, remek védések, szépen felépített támadójáték – így lehet jellemezni a magyar fiúk produkcióját az élet-halál meccsen, s ebbe még az is belefért, hogy a vetélytárs kapusa, Matej Petkovski is gólt lőtt. Ez sem vigasztalta, különösen piros lapja után, na, meg annak sem örült, hogy csapata nagyarányú, 37-22-es vereséget szenvedett. A magyar együttes legjobbjának Borzas Urost választották, aki tíz lövésből nyolcat gólra váltott, de mellette ki kell emelni a hibátlan mérleggel záró, nyolcgólos Rózner Kevint, a beállókat, az ötgólos Rosta Miklóst, a négygólos Spekhardt Gergőt és a hármat szerző Szöllősi Olivért. A győzelem persze igazi csapatmunka volt, s ez kell a törökök elleni, vasárnap magyar idő szerint 18 órakor kezdődő helyosztón is. Aki nyer, feljut az A csoportba. – A legfontosabb a mentális felkészítés volt az ukránok elleni váratlan pontvesztés után – értékelt honlapunknak Imre Vilmos szövetségi edző. – Itt látszik, hogy a játékosok még mennyire fiatalok, hullámzó a teljesítményük, de azt a munkát, amelyet a nyáron elvégeztünk, ezen a mérkőzésen győzelemre kellett váltanunk. A macedón együttes iramban tíz-tizenöt percet bírt velünk, most kamatozódott, hogy a torna korábbi mérkőzésein pihentettük a kulcsembereinket: fele annyi időt töltöttek eddig a pályán, mint az ellenfelünk legjobbjai, és ez erőben már az első félidőben megmutatkozott. Elemeztük a játékukat, és azt láttuk, hogy a belső területeken nagyon erőteljes mélységi fellépést játszanak, így a keresztmozgásainkat arra építettük, hogy a kilépő játékosok mögött helyzetbe kerüljünk. Ezt a csapat fegyelmezetten végrehajtotta. A törökök első helye már tegnap eldőlt, a finnek ellen a cseresorukat játszatták, így várhatóan frissen lépnek pályára ellenünk. Nehéz ellenfél, két különböző stílusú kézilabdát játszó együttes csatája várható. Fizikálisan erősebbek vagyunk, a gyors játék ellen kell felkészíteni a csapatot.

FIÚ IFJÚSÁGI B CSOPORTOS KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, VÁRNA Csoportkör, 5. forduló A csoport MAGYARORSZÁG–MACEDÓNIA 37-22 (17–11) Várna, játékvezetők: Simone, Monitillo (olaszok) Magyarország: Andó, Deményi, Nagy (kapusok), Borzas 8, Horváth, Kecskeméti 1, Kerkovits 1, Kiss 2, Orbán 2, Rosta 5, Rózner 8, Somogyi, Spekhardt 4, Szita 2, Szöllősi 3, Ubornyák 1. Szövetségi edző: Imre Vilmos Macedónia: Kizikj, Gjosevszki (kapusok), Arsenovszki 2, Bekjarovszki, Dimitrioszki 8, Dimitrovszki 1, Ilieszki, Jagurinoszki 1, Krstevszki 2, Kukulovszki 1, Petkovszki 1, Petrovszki, Silegov 3, Szerafimov, Sztojmenov, Tankoszki 3. Szövetségi edző: Ilie Temelkovszki Kiállítások: 8, ill. 12 perc Hétméteresek: 3/3, ill. 2/2 Koszovó-Ciprus 24–18 (14–6) Ukrajna-Örményország 33-–15 (19–7) A csoport végeredménye: 1. Magyarország 9 p, 2. Macedónia 8 p, 3. Ukrajna 7 p, 4. Koszovó 4 p, 5. Ciprus 2 p, 6. Örményország 0 p B csoport: Törökország-Finnország 29–23 (11–9) Bulgária-Luxemburg 27–29 (14–15) Szabadnapos: Feröer A csoport végeredménye: 1. Törökország 8 p, 2. Feröer 4 p, 3. Finnország 3 p, 4. Luxemburg 3 p, 5. Bulgária 2 p