UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2017-01-06 21:06

Megvan az áhított siker

Szinte végig kiegyenlített csatát hozott a magyar–osztrák junior férfi kézilabda-világbajnoki selejtező, ám Gyurka János válogatottja végül 28-27-re felülkerekedett a sógorokon, így megszerezte a vb-kvalifikáció szempontjából oly fontos győzelmet.

rebSzegény embert az ág is húzza – nem elég, hogy több kulcsjátékosa nélkül készült az Ausztria elleni világbajnoki selejtezőre a junior férfi kézilabda-válogatott, a mérkőzés napján is változtatni kellett a kereten. A balszélső Fekete Dávid bokasérülés miatt nem vállalta a játékot, Varjú Martin pedig combproblémák miatt nem léphetett pályára. A helyükre Kerkovits Gyula és Kecskeméti Tamás került. juniorokIgaz, mit mondjanak a montenegróiak, akik a rossz időjárási viszonyok miatt oda sem értek az osztrák női rekordbajnok Hypo Niederösterreich csarnokába a csehek elleni összecsapásra, így – ahogyan azt Gyurka János szövetségi edzőtől megtudtuk – játék nélkül kizárták őket a selejtezőtornáról. A magyarok azonban nagyon is ott voltak a pályán: bár az osztrákok kezdték jobban a találkozót, Füzi Dániel gyorsan megszerezte a fehér mezesek első gólját. A betegségből visszatérő és még erősödő Győri Mátyás is pályára került, de csak rövid időre, mert az egyik osztrák a játék hevében úgy megütötte, hogy a balatonfüredi fiatalnak percekig ült vérző orral a kispadon. A jobbszélen Déber Bence három ziccert kihagyott, a másik oldalon ellenben Szilágyi Dávid ugyanennyit gólra váltott, a 15. percben így 6-4-re vezettek a magyarok. Nem véletlenül jegyezte meg a szünetben a december végéig még szakmai és sportigazgatóként dolgozó Marczinka Zoltán, hogy a védekezés dominált az első félidőben. Ráadásul mindkét csapat támadójátékába sok hiba csúszott. Győri a huszadik perc környékén tért vissza, s milyen jól! Életerős, majd a kapuba éppen csak elvánszorgó lövéssel alakított 9-6-ra az állást. Rögvest utána Mikita Bence szerzett bravúros gólt: szélről, szinte nullaszögből, pattintotta be a labdát – egyszóval a magyar és osztrák szurkolók küzdelmes, de szép pillanatokat hozó meccset láthattak. A hajrában nyitott védekezésre váltottak a sógorok, ami kevésbé ízlett a magyar fiúknak, ám sikerült 12-10-es előnnyel vonulniuk a szünetre. gyoztes_csapatA fordulás után gyorsan egyenlített a házigazda, s jobbára vezetett is egy góllal. Gyurka János szövetségi edző frissítésként Rózsavölgyi Gergőt küldte a kapuba az első játékrészben több remek védést is bemutató Pásztor Imre helyére. Sikerült is fordítani, s a hajrára ismét Győri Mátyásék kerültek előnybe. Az utolsó tíz percben a magyar tréner többször is lehívta Rózsavölgyit, hogy hét mezőnyjátékos támadhassanak a mieink, s ez a taktika rendre gólt ért. A végeredmény 28-27 lett, így a magyar csapat nagy lépést tett a nyári, algériai világbajnokság felé. A pálya szélén a két kulcsszereplőt kértünk értékelésre. Szilágyi Dávid szerint a mérkőzés elején izgultak, ezért is maradt ki néhány ziccer, azonban fokozatosan lendületbe jöttek, megnyugodtak, és akkor sem váltak idegessé, amikor az osztrákok a szünet után átvették a vezetést. A kilenc gólig jutó Győri Mátyás még a mérkőzéstől csatakosan, saját vérével pettyezett mezben érkezett. Helyeselte megjegyzésünket, miszerint a meccsvégi őrjöngés több volt, mint szimpla öröm egy megnyert mérkőzés után: megnyugodva, felszabadultan várhatják a folytatást. Montenegró diszkvalifikálása miatt szombaton edzésnap következik, majd vasárnap a csehek ellen lép pályára a csapat.

JUNIOR FÉRFI KÉZILABDA VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, MARIA ENZERSDORF (AUSZTRIA) Magyarország–Ausztria 28-27 (12-10) Vezette: A. Smailagic, S. Smailagic (svédek) Magyarország: Rózsvölgyi, Pásztor (kapusok), Déber, Füzi 4, Gábor, Győri 9, Kecskeméti 1, Kerkovits, Kovács B. 1, Kovács M., Mikita 2, Nemes, Schmid, Szilágyi 5, Szita 4, Török 2. Szövetségi edző: Gyurka János Ausztria: Haag, Tanic (kapusok), Esegovic 2, Fuchs 1, Martinovic 2, Mittendorfer, Pratschner 5, Rabenseifer 3, Ranftl 5, Riede, Schweiger, Seitz 7, Spendier 2, Stummer, Wurst. Szövetségi edző: Roland Draca Kiállítások: 10, ill. 6 perc Hétméteresek: 3/3, ill. 2/2