Mázsás terhek

Hiányos utánpótlás-bajnoki rajtlisták, magyar versenyzők nélkül megrendezett korosztályos világbajnokságok, 23 éves korában visszavonult és a jövőben inkább villanyszerelőként tevékenykedő U23-as Európa-bajnok… Ez a nyolcadik legeredményesebb magyar olimpiai sportág, a súlyemelés jelene. Hogy mit hozhat a jövő, arról eltérőek a vélemények.

Lakner Gábor Annak ellenére, hogy legutóbb a 2004-es athéni olimpián állt magyar súlyemelő ötkarikás játékok dobogóján – Krutzler Eszter a 69 kg-os kategóriában lett összetett ezüstérmes –, a sportág az érmek (20) és a pontok számát (148) tekintve is a nyolcadik legeredményesebb olimpiai ágazatunk. Olyan klasszisok öregbítették a hírnevét mifelénk, mint az 1972-es müncheni olimpián aranyérmes Földi Imre vagy az 1980-ban, Moszkvában csúcsra érő Baczakó Péter. Ehhez képest a legutóbbi három olimpián egyaránt csupán egyetlen versenyző – Pekingben Baranyai János, Londonban és Rióban Nagy Péter – képviselte a magyar színeket, utóbbi egyébként jelenleg is az egyetlen nemzetközileg jegyzett élversenyzőnk.

A sportágat néhány napja újabb csapás érte, amikor is a legígéretesebb magyar emelő, Soóky Gergely 23 évesen úgy döntött, befejezi a versenyzést. A győri Rekard SE – most már csak korábbi – sportolója lapunk hasábjain azt nyilatkozta döntése okáról: „Reménytelen ez a sportág itthon, mást kell csinálni…” Ugyanakkor a szövetség nemrégiben újabb négy évre megválasztott elnöke, Dobos Imre megkeresésünkre annyit mondott Soóky döntéséről, hogy az szerinte még nem végleges. „Gergő eddig azzal foglalkozott, amit szeretett, de miután megtapasztalja, milyen a való világ, biztos vagyok benne, hogy visszatér a súlyemeléshez. Most hagyni kell neki egy kis teret, hogy túljusson a csalódottságán” – magyarázza az elnök, bár azt, hogy bizakodását mire alapozza, nem árulja el. Annyit azért hozzátesz, hogy az U23-as Európa-bajnok végleges visszavonulása nagy érvágás lenne a súlyemelésnek és a teljes magyar sportéletnek. Azt nem nagyon látni, hogy a közeljövőben kik léphetnének a mostani legjobbak nyomába. Tavaly a junior-világbajnokságon két versenyzőnk vett részt, az ifjúsági korosztály legnagyobb seregszemléjét pedig magyar súlyemelő nélkül rendezték meg. Tavalyelőtt sem volt rózsásabb a helyzet: az ifjúsági vb-n egyetlen sportolónk mérette meg magát, a junior-világbajnokságon egy sem. A korosztályos országos bajnokságokon is rendre hiányos a rajtlista, a juniorok mezőnyében még úgy, ahogy, van verseny a helyezésekért, de a serdülő és ifjúsági ob mezőnye bántóan hézagos. Tavaly tizenhat, tavalyelőtt tizenöt súlycsoportban már a szimpla indulás elegendő volt az éremszerzéshez, ráadásul 2016-ban tizenhárom, 2015-ben pedig tíz kategóriában nem osztották ki az összes érmet, mert nem akadt kellő számú versenyző. Tavalyelőtt esett meg az is, hogy az ifjúsági leányok hat súlycsoportjában összesen hét versenyző állt pódiumra…

A 2016-os statisztika szerint 111 serdülő, 65 ifjúsági és 50 juniorkorú súlyemelő indult valamilyen versenyen. Tendenciaként megfigyelhető: ahogy idősödnek a fiatalok, úgy maradnak egyre kevesebben a sportágban. Ráadásul, ha a teljesítmény alapján megszerzett minősítéseket is figyelembe vesszük, az is szembetűnő, hogy a mennyiség nem feltétlenül párosul minőséggel. A sportolókat három osztályba sorolják, s a legfelső kategóriába mindössze 6 serdülő, 21 ifjúsági és 14 junior tartozik. Eredmények akadnak azért az utánpótlásban, még ha csak elvétve is, és csak az Óperencián innen rendezett eseményeken. Tavaly a serdülő Európa-bajnokságon Boros Viktória lökésben és szakításban is bronzérmes lett, az U23-as kontinensviadalon pedig Jung Beáta szerzett ezüstöt szakításban. Ám az utánpótlásban elért eredmények még nem garantálják a fényes felnőttsikereket, elég csak az 1997-es, világverő juniorválogatottra gondolni, amelyből később senki nem jutott el az olimpiai dobogóra. „A súlyemelés tizenöt éve szerepel a Héraklész-programban, ennyi idő alatt egyetlen olimpikont sem sikerült kinevelnie a sportágnak. Kevés az edző, kevés klubban végeznek érdemi utánpótlás-nevelő munkát, egész megyék vannak, amelyekben nincs jelen a sportág – fest lehangoló képet a helyzetről Nagy Ákos, a tatabányai Veres Győző Súlyemelő Akadémia SE elnöke. – Minden tekintetben óriási a lemaradás, az edzői gárda átlagéletkora hatvan év, edzésmetodikában és a táplálék-kiegészítők használatában is elrohant mellettünk a világ. Tragikus a helyzet, szép lassan meghal a súlyemelés Magyarországon.” A kritikákkal nem fukarkodó szakembernek – aki egyébként 1997-ben junior-világbajnoki címet nyert összetettben – az is nagy bánata, hogy a sportág egyáltalán nem vonzó a gyerekeknek. „Kommunikációban sehol sem vagyunk, a szövetség nincs jelen a közösségi médiában. Pedig szabadidős és rekreációs tevékenységként – amilyen például a CrossFit – rengetegen emelnek súlyt az országban. De ezt a hullámot sem sikerült meglovagolni, sőt törekvés sincs rá. Az sem mindegy persze, hogy kifelé milyen képet mutat magáról a sportág: az elmúlt nyolc évben öt doppingeset volt, pedig már egy is sok lenne.”

Az is érdekes kérdést vet fel, hogy a tavaly kinevezett felnőtt- és utánpótlás szövetségi kapitányt – Gyurkovics Ferencet és Likerecz Attilát – korábban egyaránt eltiltották doppingvétség miatt. A szakértelmük ettől nem kérdőjelezhető meg, és az is lehet, hogy már régen maguk mögött hagyták és megbánták cselekedetüket, de az elcsépelt mondás szerint, ugye, nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Márpedig amikor a sportágak hatalmas versenyt vívnak a gyerekekért, rendkívül fontos az összkép. Nagy Ákos úgy fogalmaz, nem tudja elképzelni, hogy Ben Johnson valaha is a kanadai futóválogatott edzője lehetne, a párhuzam pedig alighanem találó. Dr. Tiszeker Ágnes, a Nemzeti Doppingellenes Szervezet vezetője annyit tesz hozzá, hogy mindenki hibázhat, és előfordul, hogy a rablóból lesz a legjobb pandúr, ám az olyan doppingérzékeny sportágban, mint a súlyemelés, mindenképpen pikáns helyzetet teremt a szakvezetők személye. Mint mondja, hatályos jogba nem ütközik a kinevezésük, vagyis a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) nem tiltja, hogy hajdani vétkesek ilyen beosztásban dolgozzanak, de a szervezet vezetői biztosan csóválják a fejüket. Miképpen ingatja a fejét Aján Tamás is, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke, aki általában kényesen vigyáz arra, hogy ne alkosson véleményt a sportág hazai helyzetéről. Most megkeresésünkre diplomatikusan annyit mond: „Életem egyik legnagyobb szívfájdalma, hogy szeretett sportágam milyen állapotban van ma Magyarországon.” A jelek szerint tényleg nagy a baj, de úgy fest, ez az állapot keveseket zavar. Legalábbis erre utal a tény, miszerint az idei tisztújító közgyűlésen az addigi elnök, Dobos Imre egyedüli jelölt volt a posztra, s a küldöttek meg is hosszabbították a mandátumát újabb négy évre. A sportvezető, mint mindig, most is optimista, felemelkedést prognosztizál, és sokat vár a sportállamtitkársággal kötött megállapodástól. „Az eddigi három helyett huszonegy fizetett edző dolgozik a sportágban, aminek köszönhetően a frissen dotált trénereket motiválttá tudjuk tenni. Elvárás, hogy fejlesszék az utánpótlást, de már most akadnak olyan fiatal versenyzőink, akiket mindenképpen meg kell őriznünk a sportágnak. Az ifjúsági világbajnokságra várhatóan már jelentős csapattal utazhatunk. A következő lépés a versenyzők ösztöndíjprogramja lehet, amelynek megvalósításához szintén segítségre van szükségünk.” Tervek tehát vannak, most már csak meg kellene azokat valósítani. Lehetőleg addig, ameddig még van versenyző a sportágban, és nem válik végképp súlytalanná a magyar súlyemelés.