Világvándor átló

Pályafutása legnagyobb sikerét érte el a húszéves Pádár Krisztián, aki szöuli csapatával az ötödik helyen zárt a dél-koreai röplabda-bajnokságban. A válogatott átló Libanonban zárta az évadot, ahol ezüstérmet akasztottak a nyakába.

UP-info Nagyszerű évadot zárt a húszéves röplabdázó, Pádár Krisztián, aki szöuli csapatával az ötödik helyen végzett a Koreai Köztársaság bajnokságában, majd „levezetésként” a libanoni Tannourine együttesével ezüstérmet nyert, és az övé lett a legértékesebb játékosnak járó trófea is. A világvándor magyar válogatott játékossal a szövetség honlapja készített interjút, az átló poszton szereplő fiatal még Libanonból válaszolt a kérdésekre.

– Immár friss libanoni ezüstérmesként nyilatkozol honlapunknak. Hol helyezkedik el ez az eredmény a pályafutásodban? – Az önéletrajzban mindenképpen jól néz ki a döntő, de a libanoni kitérő inkább levezetés volt a dél–koreai bajnokság után. Két hetet töltöttem el Libanonban, az elődöntő küzdelmeibe kapcsolódtam be, s csapatommal, a Tannourine-nal sporttörténeti sikert értünk el. A klub fennállása során először döntőbe jutottunk, nem kis izgalmak közepette. – A libanoni bajnokságban is vannak szurkolók vagy érdektelenség jellemzi a pontvadászatot? – Ha annyit mondok, hogy csak az én testi épségemre kétszáz katona vigyázott az elődöntő során, akkor azt hiszem megválaszoltam a kérdést... – Miért kellett ennyire vigyázni?  – Hogy ne támadjanak meg. Tudniillik az ellenfelünk szinte minden évben döntőzött Libanonban, most viszont kiejtettük őket, és ez nagyon nem tetszett a drukkereiknek. Már az elődöntő első mérkőzésének végén, mikor az utolsó pontokat és a győzelmet az én nyitásaimmal szereztük meg, hatalmas balhét rendeztek. A partvisnyél vastagságú zászlós rudakat összetördelték és vizes flakonok társaságában dobálták be a pályára, ezután pedig megindultak felénk, mi pedig az öltözőbe. Szerencsésen megúsztuk az esetet, és azt követően növelték meg a biztonsági emberek létszámát. Végül, ötmeccses párharcban jutottunk a fináléba. – Még 21 éves sem vagy, de már igazi világjárónak mondhatod magad. A légióskodást Belgiumban kezdted, majd jött Dél-Korea és Libanon. Miben lettél több azzal, hogy külföldre szerződtél? – Belgiumban két évet töltöttem el, majd most Korea és Libanon következett. Úgy érzem, évről évre fejlődtem, persze, van olyan ország, ahol még többet tudnék tanulni. Játékfelfogásban és fizikálisan is rengeteget léptem előre, tehát abszolút megérte a külföldi karriert választani. – Kicsit beszéljünk Dél-Koreáról. A Szöul csapatának meghatározó játékosává nőtted ki magad, pedig nem úgy indult... – Valóban, hiszen kevés légiós szerepel a bajnokságban, s eleinte sok kritika ért, pedig még nem is láttak játszani. A magasságomba (200 cm – A szerk.) és a fiatalságomba kötöttek bele, mondván nem biztos, hogy külföldiként én leszek az, aki pluszt tud adni a csapatnak. Szerencsére, erre rácáfoltam: a mutatók alapján a bajnokság legjobb légiósa voltam. Ráadásul két forduló után is megkaptam a legértékesebb játékosnak járó címet. Örülök, hogy viszonylag hamar megváltozott a rólam alkotott kép, s a közvélemény is elismerően nyilatkozott a játékomról. A csapattal elért ötödik helyezést pedig pályafutásom eddigi legnagyobb sikerének tartom. – Ennyire erős bajnokság a dél-koreai? – Színvonalas, sok kifejezetten jó és technikás játékossal. Az edzések pedig szó szerint brutálisak. Az elvégzett munka kis túlzással nem emberekre van kitalálva. Hetente két-három mérkőzést játszottunk, szabadnapok nem voltak a meccsek között. Ha a szezon során volt négy pihenőnapom, akkor sokat mondok. Nem egyszer előfordult, hogy reggel nyolctól este tízig együtt voltunk a csapattal. Az edzések mellett videóztunk, és az edzővel beszélgettünk külön-külön, játékról, taktikáról. Sőt, előfordult, hogy egy vesztes mérkőzés másnapján már reggel hatkor tréningeztünk. Az ötödik helyet így értük el, de akár negyedik is lehetett volna, ha az utolsó forduló máshogy alakul... – A kevés szabadidő mivel telt? – Igazából örültem, hogy nem kellett csinálnom semmit. Persze, azért a barátnőmmel fordítottunk arra időt, hogy megnézzük Szöul nevezetességeit. Van egy kiskutyánk is, akivel szívesen játszunk, ha időnk engedi. Leginkább azonban a regeneráción volt a hangsúly a pihenés alatt. – Hamarosan a válogatottban is bizonyíthatsz, jönnek az világbajnoki selejtezők és az Európa Liga. – Szeretnénk a lehető legjobb eredményt elérni mindkét sorozatban. Az Európa Liga nevezőit nézve, akár az aranyérem is benne van, de majd meglátjuk, mi sül ki a dologból. – A következő szezonban melyik csapatban látunk játszani? – Jó kérdés... Túl sokat gondolkodom rajta, mert túl sok lehetőség közül válogathatok. Most úgy érzem, hogy legalább egy hónap kell még ahhoz, hogy körvonalazódjon a dolog. Vannak országok, amelyeket előnyben részesítek, de semmitől sem zárkózom el. Európai topcsapatok is érdeklődnek, Ázsiából is van megkeresés, Koreába visszavárnak. Mindennek megvan a jó és a rossz oldala is. Európában a bajnokság színvonalas, közel vagyok a családhoz, Ázsiában viszont – mondjuk ki őszintén – jelentősen több pénzt áldoznak a röplabdára.