UtánpótlásSport
2024. május 8.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2017-07-16 23:33

Háziverseny argentin pályán

Ismét magyar kettőssel állt rajthoz a túraautó-világbajnokságban a Zengő Motorsport, miután Nagy Dániel (19) mellé a 21 éves Szabó Dávid Zsolt érkezett a távozó Aurélien Panis helyére. A cserével az idei fejlesztésű autóba átülő Nagy és újonc csapattársa csak a mezőny hátát nézte az argentínai versenyen, a fő futamon azonban így is ők produkálták a showt egymás előzgetésével.

Majer Dániel Argentínában kezdte meg a szezon második felét a túraautó-világbajnokság (WTCC) mezőnye. Az idény hatodik versenyhétvégéjére a Termas de Rio Hondo versenypályán került sor, a magyar szempontból első fontos történés azonban nem a pénteki edzésekre, hanem már az azt megelőző hétre datálódik. Az eddig egy magyart, a 19 éves Nagy Dánielt soraiban tudó Zengő Motorsport ugyanis bejelentette: Aurélien Panis, a korábbi Forma–1-es versenyző, Olivier Panis fia elhagyja az istállót, és a TCR-sorozatban folytatja, a helyét pedig a csapattal mostanáig az Európa-bajnokságban versenyző, 21 éves Szabó Dávid Zsolt veszi át. A tavalyi szezon után tehát ismét három honfitársunkért szoríthattunk Argentínában.

Szabó Dávid Zsolttal (zöldben) és Nagy Dániellel (feketében) újra magyar párossal versenyzett a Zengő Motorsport a WTCC-ben Forrás: fiawtcc.com
Szabó Dávid Zsolttal (zöldben) és Nagy Dániellel (feketében) újra magyar párossal versenyzett a Zengő Motorsport a WTCC-ben Forrás: fiawtcc.com
A váltásnak nemcsak a magyar szurkolók, de Nagy Dani is örülhetett, Panis távozásával ugyanis megörökölte az addig a francia által hajtott 2017-es fejlesztésű Honda Civicet, míg az ő korábbi autójába Szabó Dávid Zsolt ült be. Mindkét fiúnak több időre lett volna szüksége a szabadedzéseken ahhoz, hogy megfelelően hozzászokjanak a megváltozott helyzethez, az első tréning azonban igen rövidre sikeredett, az óriási köd miatt ugyanis korábban le kellett állítani. A második gyakorlás sem ment zökkenőmentesen, mivel Dani a kormány hibája miatt a tréning felét kihagyta. Az időeredmények sem adhattak okot túl nagy bizakodásra, habár Zengőékről köztudott, hogy a költséghatékonyság jegyében pénteken még használt gumikon mennek, és nem a gyors körök hajszolására koncentrálnak. Dani utolsó, Zsolt utolsó előtti lett, több mint három másodperccel lemaradva az élen záró Catsburg-höz és durván egy másodperccel a legközelebbi autóhoz képest. Amennyire nem látszott Dani arcán a csalódottság pénteken, annyira kiült rá a szombati időmérőt követően. „Többre számítottam magamtól és attól, hogy végre az idei fejlesztésű autóval körözhetek. Hiányzott a pénteken elvesztett gyakorlási idő, valamint a gyorskörömön is feltartottak, de igazság szerint sokkal előbb nem végeztem volna. Holnapra mindenképpen javulnunk kell mert ez kevés lesz. Nem csak itt Argentínában, de a szezon hátralevő részében is” – nyilatkozta csapata Facebook-oldalának a Zengő Motorsport 99-es rajtszámmal versenyző pilótája, miután a 14. rajtkockához elegendő időt érte el. Szabó Dávid Zsolt kevesebb mint két tizeddel lemaradva Nagy Danitól a 15. lett, megelőzve az utolsó időt autózó amerikai Gleasont. A Dani által remélt javulás vasárnap sem érkezett meg, a két zöld Civic csak a mezőny hátát nézte az első versenyen, és a 13., illetve a 14. helyen ért célba Nagy, Szabó sorrendben. A kéthelyes javulást Michelisz Norbert és Nestor Girolami kiesésének köszönhette a magyar együttes. Dani és Zsolt között mindössze másfél másodperc volt a különbség a célba érkezéskor, az előttük befutó Gleason azonban már több mint hét másodperccel járt előbbre. A fő versenyen folytatódott a Zengős házicsata, a futam eseménytelenebb perceiben a rendező körökön keresztül mutatta a sokáig Kevin Gleasonnal meccselő fiatalokat, akik később egymás oda-vissza előzgetésével szórakoztatták magukat és az argentin közönséget, majd kéz a kézben gurultak be a 14., illetve a 15. helyen. A magyar szurkolóknak ezen a futamon ennél azonban jóval több oka volt az örömre, az első versenyen kiesett Michelisz Norbert ugyanis pályafutása hetedik futamgyőzelmét aratva segítette kettős győzelemhez a Honda gyári alakulatát. Az Argentin Nagydíj részletes eredményeit ITT találja. A mezőny most elvonul szokásos nyári pihenőjére, amely kisebb téli álomnak is beillene, legközelebb ugyanis csak október közepén Kínában lép színre. Egyéb korosztályos hírek AUTÓSPORTBAN a sportági aloldalunkon.