Kispesti örökség

Ebben a rovatunkban hétről hétre olyan szülő-gyerek párosokat mutatunk be, amelyeknek tagjait a családi kapcsolaton kívül az is összeköti, hogy mindketten sportolók, s nem is akármilyenek. Egyelőre persze az apukák-anyukák a híresebbek, de ki tudja, mit hoz a jövő... A kiválasztott kettősöket arra kérjük, hogy ezúttal ne magukról, hanem egymásról beszéljenek. E heti főszereplőnk a korábbi 31-szeres válogatott középpályás, a Budapest Honvéd színeiben három magyar bajnokságot nyerő, jelenleg a kispestiek NB III-as csapatát irányító Pisont István és 17 éves fia, a szintén a Honvédban futballozó Patrick.

Majer Dániel Pisont István neve a mai napig jól cseng a hazai futballéletben. A Budapest Honvéddal 117 bajnoki mérkőzésen 77 gólig jutott, majd légiósként is kipróbálta magát, a Hapoel Tel Avivban egy, a Beitár Jeruzsálemben két bajnoki sikerig jutott – nála többször egyetlen magyar játékos sem szerepelt az izraeli élvonalban. Edzőként megfordult az NB II-es Vecsésben, majd évekig a Magyar Labdarúgó Szövetség trénereként az utánpótlásban tevékenykedett, de dolgozott Diósgyőrben másodedzőként is, hogy aztán visszatérjen Kispestre, a harmadosztályú együttes élére. Fia, a 17 éves Patrick jó úton jár, hogy édesapja nyomdokaiba lépjen. Tizennégy éves kora óta a Honvédban nevelkedik, jelenleg az U19-es és a NB III-as csapat tagja. PISONT ISTVÁN

„Patrick kint született Izraelben, a nejemmel pedig már ott sokszor elvittük mérkőzésekre, így egészen kicsiként megtapasztalhatta a labdarúgás miliőjét. Aztán pedig abban nőtt fel, nem csak az én részemről, hanem a testvéreimtől, az édesapámtól is folyamatosan érték az ingerek. Természetesen, ahogyan az édesapám a fiai esetében, én is azt szerettem volna, ha Patrickból futballista lesz, hiszen ez nálunk családi hagyomány. Tizennégy évesen került a Honvédba, aminek nagyon örültem, hiszen tagadhatatlanul a szívünk csücske a kispesti klub. Ezt követően a korosztályos válogatottba is meghívták, sok jel mutatott tehát arra, hogy számolni kell vele a jövőben. Mindig is az eggyel idősebbek között játszott, U17-esként már az U19-ben, az utóbbi időben pedig már az NB III-as csapatban is rendszeresen megfordult. A legfontosabb, amit tanácsoltam neki, hogy sokat foglalkozzon a futballal, a lehető legtöbb időt és munkát fektesse a saját fejlődésébe, és ne csak későbbi megélhetési forrásként, hanem szenvedélyeként tekintsen a sportágra. Persze nem csak a kezdetekkor terelgettem a helyes irányba, a mai napig rengeteget beszélgetünk a futballról, legyen szó egy-egy játékszituáció elemzéséről, vagy a sportág itthoni helyzetéről. Nagyon büszke vagyok rá, mert már ilyen fiatalon a pályán és azon kívül is átlátja a dolgokat. Valódi győztes típus, így neveltük, így él, ebben a szellemben futballozik. Amiben azonban fejlődnie kell, az a bírálatok elviselése. Akárcsak én az ő korában, nehezen tűri a kritikát, érzékenyebb az átlagnál. Az edzői filozófiám az, hogy csakis építő jelleggel bírálok, de néha így is szíven üti, amit hall, ugyanakkor tisztában van vele, hogy minden mondat csakis az ő fejlődését szolgálja. A jelene a Honvéd, a jövője miatt pedig nem aggódom. Folyamatosan játszik, Kispesten pedig építenek a fiatalokra, így ő is bízik abban, hogy előbb-utóbb bemutatkozhat az NB I-ben.” PISONT PATRICK „Nem igazán emlékszem az első, labdarúgással kapcsolatos élményemre, még annyira kicsi voltam. Ugyanakkor nagyon megragadt bennem, amikor láttam az édesapámat a Honvéd öregfiúkkal játszani a brazilok ellen a Bozsik Stadionban, és megtapasztaltam, hogy a mai napig mekkora szeretet veszi körül a régi nagyokat. Ekkor gondoltam először arra, hogy igen, ezért megéri csinálni. Ami aput illeti, a vele való összehasonlítást sohasem szerettem, ez az egyetlen negatívuma annak, hogy én is futballozom. Persze akad közöttünk sok hasonlóság; noha én magasabb vagyok, a dinamikáját például örököltem. Ugyanúgy középpályásként kezdtem, de vele ellentétben ma már előretoltabb szerepkörben játszom. A gondolkodásunk szinte teljesen megegyezik, én is a labdarúgás esszenciájának tekintem azt a fajta kombinatív játékot, amire a néző is csettint, ami vonzza a szemet és ezt a stílust előnyben részesítem a – futballnyelven szólva – darálással szemben. Rengeteget foglalkozunk itthon is a játékkal, ha például közösen nézünk meccset, és lát valamit, már mutogatja is, hogy nézd, ezt és ezt tudnád átültetni a saját játékodba. Ami a Honvédban a közös munkát illeti, még többet is követel tőlem, mint a többi játékostól, és ez így van rendjén. Én lennék az első, aki szóvá tenné, ha akár egy kicsit is kivételezne velem. Ami a jövőmet illeti, abban meghatározó szerepet játszhat a tizenöt évesen az Ajaxnál eltöltött egyhetes próbajáték. Ambivalens érzésekkel utaztam ki Szerető Krisztoferrel és Schön Szabolccsal, hiszen nem tudtam, hogy csalódott leszek, amiért le vagyok maradva a kintiektől, vagy éppenséggel pozitív élményekkel térek haza. Az utóbbi történt, noha csak engem nem hívtak vissza, míg a másik két srác már ott játszik. Borzasztó volt megélni, hogy nem kellettem, de egyben nagy lökést is adott a folytatásra és arra, hogy itthon bizonyítsak. Optimista vagyok, a külföldi karrier lehetőségét sem vetettem el, ugyanakkor próbálok a realitás talaján maradni. És persze jó lenne itthon is, a régi nagyokhoz hasonlóan egy adott klubban véghezvinni valami tényleg kiemelkedőt.” További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.