UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2018-01-22 09:58

Mese a szomszédból

Lépésről lépésre haladt előre Szoboszlai Dominik, aki mögött labdarúgó-pályafutásának legsikeresebb esztendeje áll. Az ifjú középpályás immár a Salzburg felnőttegyüttesével készül a tavaszra, és az osztrák bajnokság mellett akár az Európa-ligában is bemutatkozhat a közeljövőben.

Leiner Soma - utanpotlassport.huAnnyi minden történt Szoboszlai Dominikkal a mögöttünk hagyott esztendőben, hogy azt összegyűjteni is nehéz. A Főnix Gold együtteséből indult, 17 éves labdarúgó pályafutásának a fordulópontja bizonyosan az U17-es Eb-selejtező elitköre volt, amelyben egymaga lőtte ki a csapatot a korosztály kontinensviadalára. Az oroszok ellen két szabadrúgásgólt szerzett, majd a norvégok ellen a ráadás perceiben csavart mesterien a léc alá – a három gólnak köszönhetően a magyar U17-es válogatott 2006 után először jutott el Európa-bajnokságra. A középpályás nevét pedig megismerte az ország.

Szoboszlai Dominik betalált a Salzburg idei első felkészülési mérkőzésén Forrás: redbullsalzburg.at
Szoboszlai Dominik betalált a Salzburg idei első felkészülési mérkőzésén Forrás: redbullsalzburg.at
A kontinensviadalon tovább írták fiataljaink a sikertörténetet, végül a hatodik helyen zártak. Csak azt sajnálhattuk, hogy a világbajnoki kvalifikáció elmaradt, ahhoz ugyanis az első öt pozíció valamelyikét kellett volna megszerezni. Dominik viszont ott is remekelt: ugyan az első két mérkőzésen sérülés, a helyosztón pedig eltiltás miatt nem léphetett pályára, a feröeriek ellen duplázott. Aztán jött a felnőttválogatott behívója, és figyelhettük, meglesz-e az elmúlt száz év legfiatalabb debütánsa. Végül nem lett meg, Bernd Storck sem az oroszok, sem az andorraiak elleni mérkőzésen nem adott lehetőséget neki. „Óriási meglepetés volt, mikor Bernd Storck személyesen keresett fel, hogy meghívjon a keretbe – reagál Szoboszlai az érdeklődésünkre. – Természetesen örültem volna a bemutatkozásnak, de ennyi idősen az is nagy megtiszteltetés, hogy együtt készülhettem a többiekkel. Hogy mikor jön el a pillanat, amikor először pályára lépek a felnőttek között, nem tudom. Szeretnék mindig csak az éppen következő célomra összpontosítani.” Ami pedig most nem más, mint az U21-es válogatott, hiszen Szoboszlai a keret legfiatalabb tagjaként is alapember Michael Boris együttesében. Az ősszel mind a négy Eb-selejtezőn kezdőként számított rá a német szakember, a csapat pedig veretlen teljesítménnyel őrizte meg kvalifikációs esélyét a 2019-es kontinensviadalra. „Nagy szó lenne eljutni az Európa-bajnokságra, mindent meg fogunk tenni ennek érdekében. Eddig jó teljesítményt nyújtottunk, a svédek ellen is bebizonyította a csapat, hogy bárkivel felveszi a versenyt, meg is nyerhettük volna azt a meccset. A továbbjutáshoz viszont még ennél is több kell.” Teljesítményét osztrák nevelőklubja is elismerte, hiszen ősszel a Salzburg fiókcsapatában, a Lieferingben játszott hétről hétre. Már a felkészülés közben felhívta magára a figyelmet: a Manchester United U23-as együttese ellen duplázni tudott. Azt viszont csak álmaiban gondolhatta, hogy a másodosztályú együttes vezére lesz a szezonban: 19 meccsen 7 gólt és 4 asszisztot jegyzett. Érdemes még megemlíteni, hogy a félév során az UEFA Ifjúsági Ligában is szerephez jutott a salzburgi U19-es együttesben, így a válogatott találkozókat is számítva harminc mérkőzésen jutott szóhoz az ősszel. „Természetesen nagy ugrás volt az utánpótlás után a felnőttek között megállni a helyemet, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar esélyt kapok a Lieferingben. Minden mérkőzésen igyekeztem a maximumot nyújtani. Örülök, hogy én szereztem a legtöbb gólt, sőt talán én játszottam a legtöbb játékpercet is. Nagyon jól sikerült ez a félév.” Jobban nem is sikerülhetett volna – és ezt Salzburgban is így látták. A januári felkészülést ugyanis Szoboszlai már az első csapattal kezdte, sőt a klub új, profiszerződéssel honorálta teljesítményét. Ezzel ő lett a keret első 2000-es években született játékosa. A klub idei nyitómérkőzésén rögtön góllal és két assziszttal járult hozzá az SV Wals-Grünau kiütéséhez. „Megtiszteltetés, hogy az első csapatban számítanak majd rám, úgy gondolom, ez nem csak a felkészülésre szól, ha jó teljesítményt nyújtok, bekerülhetek a keretbe. Az esélyt megkaptam, élni kell vele. Szeretnék továbbra is fejlődni, úgy érzem, egyre többet várnak tőlem, ez pedig extra önbizalmat ad. Tennem kell érte, és akkor jönnek majd a további sikerek.” További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.