Pápai Olivér berúgta az ajtót Párizsban
A legnagyobb meglepetést a 16 éves Pápai Olivér szállította a párizsi felnőtt úszó Európa-bajnokságon, miután 400 gyorson hatalmas egyéni rekorddal, sőt országos csúccsal szerzett bravúros ezüstérmet. A győriek kiemelt ígérete nagy utat járt be az elmúlt egy esztendőben, tavaly ugyanis légmellet kapott, és három hónapig nem úszhatott, majd az idén előbb az ifjúsági Eb-n villantott, majd most egy csapásra megérkezett a világelitbe a felnőttek között is.
Tíz magyar érmet hoztak a medencés versenyek a Párizsban rendezett felnőtt úszó Európa-bajnokságon.
Petrov Árpád tanítványa egy hónappal korábban ugyanebben a számban szintén második lett a müncheni ifjúsági Eb-n (váltóban még egy bronzot is szerzett az ifiknél), ugyanakkor a „nagyok” kontinensviadalára, pályafutása első nagymedencés felnőttvilágversenyére különösebb elvárások nélkül utazhatott, tudniillik akkori egyéni legjobbjával (3:47.82), amelyet a júniusi ifjúsági ob-n produkált, csak a 24. (!) volt a versenyszám nevezési listáján.
Ezután jött az első meglepetés tőle Párizsban a délelőtti előfutamokban, miután 3:45.32-es időeredménnyel beállította Rasovszky Kristóf országos csúcsát, amivel meg is nyerte futamát és a második lett összesítésben. Azonban Pápai nem állt meg itt, az esti döntőben rátett még egy lapáttal: bár visszafogottan kezdett, de úgy, hogy ne kerüljön túl messze az élmezőnytől, a finálés futam előrehaladtával egyre előrébb nyomult, érett és taktikus versenyzésének pedig meglett a jutalma. Az első száz méternél hetedik volt, a táv felénél és háromszáz méternél is még a hatodik helyen fordult, az utolsó hossznak pedig már a negyedik helyről vágott neki, majd
a franciák úszófenoménja, Léon Marchand mögött. Az UNI Győri ÚSE üdvöskéje az Eb előtti egyéni legjobbjához képest több mint három másodpercet javított, és nem mellesleg megelőzte a németek olimpiai bajnok és világcsúcstartó klasszisát, Lukas Märtenst is, illetve befogta a hatodikként beérő, rövid pályás világbajnok honfitársát, Sárkány Zalánt is.
„Nagyon büszke vagyok magamra! – értékelte szereplését a 2009-es születésű Pápai a hazai szövetség (MÚSZ) oldalán. – Önmagában már az is nagy dolog számomra, hogy két ilyen világklasszis mellett tudtam úszni a döntőben, óriási élmény volt velük versenyezni. Próbáltam minél kevésbé odafigyelni a közvetlen mellettem úszó riválisokra, így az egyik oldalon Marchand-ra, aki a fordulóknál nagyon idegesítően delfinlábtempózott, illetve a másikon a német Oliver Klemetre, aki szintén igencsak erősen kezdett az elején. Csak tartottam a saját tempómat, önmagamra fókuszáltam, és így sikerült elérnem ezt a remek eredményt.
Rengeteg edzésmunka van amögött, hogy a végét ilyen jól bírjam, megfelelően osszam be az erőmet, és összességében lehetőleg minél egyenletesebb tempóban tudjam végigcsinálni a négyszázat."
A párizsi Eb-ezüstig vezető útja viszont korántsem volt zökkenőmentes. Felidézte, hogy a 2025-es esztendőben mintegy három hónapig a medence közelébe sem mehetett.
Ezután kórházban kellett töltenem két hetet, majd további tíz hétig nem is úszhattam. Sokat kivett belőlem ez az időszak, ráadásul sokáig még utána sem javult a vállam, folyamatosan gyógytornázni, erősíteni és nyújtani kellett vele, hogy végre rendbe jöjjön.
Pápai Eb-ezüstje még a sokat látott szövetségi kapitányt, Sós Csabát is váratlanul érte.
„Előzetesen arra számítottam, hogy az előfutamban úszott egyéni csúcsát a döntőben már nem fogja tud még egyszer megismételni, akár megjavítani, s így valószínűleg a hatodik-hetedik-nyolcadik hely környékén kiköt majd a finálé végén – nyilatkozta Sós Csaba a berobbanó ifjú titánról a Nemzeti Sportrádióban. –
Azt tudja Olivér, amire csak nagyon kevés úszó képes, és utoljára Gyurta Dánieltől, illetve korábban még például Alexander Popovtól láthattunk:
Meg lehet nézni, hogy a mostani négyszázas döntőben szinte két teljesen ugyanolyan gyors kétszázat úszott – egészen elképesztő érzékkel van megáldva ezen a téren!
Kérem szépen, most rendesen berúgta az ajtót Párizsban! Azt szoktam mondani: nagy baj, ha engem valami meglep egy világversenyen, de Pápainak ez most valóban összejött."
Olivér trénere, a győriek vezetőedzője, Petrov Árpád elmondta: tanítványával közösen az Eb előtt időeredményben közel hasonlót tűztek ki, ám érmes reményeik nem voltak, a döntőbe kerülés tűnt reális célnak.
„Délelőtt 3:46-os, délután pedig 3:45-ös úszást reméltem tőle, de aztán még ezt is felülmúlta, hiszen az előfutamban és a döntőben is sikerült egy-egy másodperccel ennél jobbat mennie – mondta Petrov az Utánpótlássportnak. –
Az edzéseken elért eredményei, illetve az élettani mutatói is hál'istennek folyamatosan javulást mutattak mind az áprilisi felnőtt ob-vel, mind a júliusi ifi Eb-vel összehasonlítva. Ezeken a versenyeken ráadásul úgy úszta a négyszáz gyorsot, hogy már addigra már sok-sok versenyméteren túl volt, most a felnőtt Eb-n viszont csak erre a számra kellett fókuszálnia. Mindezek fényében nagyon bíztam benne, hogy Párizsban csúcsformában teljesíthet és egyéni csúcsot úszhat, majd a legnagyobb örömünkre ez ki is jött a versenyen, tetejébe még
A tehetség találkozik nála a szakmaisággal, ami ideális párosítás. Első bálozóként jól kezelte az atmoszférát, nem illetődött meg, nem vitte el a hév, hanem tökéletesen tartotta magát és ragaszkodott az előzetesen megbeszélt taktikához, a rá jellemző felfogáshoz, amiért egyébként korábban másoktól rengeteg kritikát kapott, hogy túl lassan kezd és erősebben kellene beleállnia az elejétől fogva. Alapvetően mi ezekkel a külső hangokkal sosem foglalkoztunk igazán, mert azt valljuk, csakis a mi dolgunk megtalálni azt az utat, hogyan is tudja ő kihozni magából a legjobbat. Azt hiszem, most sikerült bebizonyítani, hogy ez a recept valóban bejön és kifizetődik."
A fiatalnak az idénre még nem ért véget a világversenyek sora, ugyanis októberben a dakari ifjúsági olimpián is jelenése lesz. Jövőre – amikor még továbbra is ifjúsági korú marad – korosztályos vb és Eb, illetve budapesti felnőtt-világbajnokság állhat előtte. A mostani Eb-n elért időeredményével pedig a Los Angeles-i olimpia szereplés kiharcolása is abszolúte reális céllá válhat számára. Az olimpiai A-szintet (3:45.46) majd csak a kvalifikációs időszak kezdetétől, vagyis 2027 tavaszától lehet megúszni a 2028-as játékokra, ugyanakkor a jelenlegi idejével (3:44.46) már ez alatt jár, ami több mint biztató jel a következő két évre nézve...
A mester, Petrov Árpád a sikert követően így gratulált versenyzőjének, aki az ezüst megnyerése után éppen már levezetett a bemelegítő medencében:
Pápai most végérvényesen feltette magát a sportági térképre, ugyanakkor érdemes hozzátenni: Győrben nem ő az egyetlen kiemelkedő tehetség mostanában. A Petrov fivérek, Árpád és Iván fémjelezte UNI Győr az egyik legeredményesebb hazai nevelőműhely az elmúlt időszakban, így például a júniusi ifjúsági ob-n a Rába-partiak nyerték meg a klubpontversenyt, illetve ők szerezték a legtöbb érmet is, emellett a múlt év végi rövid pályás utánpótlás országos bajnokságon ugyancsak a Győr volt a legeredményesebb egyesület.
– summázta Petrov Árpád. – Az egyesület és a város közösen olyan nyugodt körülményeket tud teremteni, ami megadja a szükséges alapot a minőségi munkához. Csak egyetlen klub működik a győri uszodában, ami sokat segít nekünk, hiszen így csak magunk vagyunk, és például a gyerekek számára nincs meg az a csábító erő – mint például Budapesten, ahol uszodánként két-három egyesület is működik – hogy könnyedén klubot válthatnak. Az otthonunkban, az Aqua Sportközpontban tényleg kiválóak a feltételek, illetve a családias közeg, a jó hangulat is adott.
Ehhez képest a fővárosban napi egy-két órát simán eltöltenek a fiatalok a városon belüli ide-odautazgatással. Ez óriási előny Győrben, hogy a sportolóinknak így jóval több idejük jut az edzésre, a tanulásra, a regenerációra, illetve az egyéb dolgokra. Emellett kiemelném, hogy a városunkban az oktatási intézmények kivétel nélkül nagyon segítőkészek és együttműködőek, akár a szakképzési centrumról van szó, akár a gimnáziumokról, akár az általános iskolákról van szó. Támogatják az úszóinkat és büszkék az eredményeikre!"
(Kiemelt képet készítette: Hegedüs Róbert/MTI)