Amint arról az utanpotlassport.hu is beszámolt, az egykori 179-szeres válogatott kézilabdázó, a jelenleg edzőként dolgozó Éles József súlyos kritikát fogalmazott meg az m4sport.hu-nak arról, hogy a magyar fiatalok csekély játéklehetőséget kapnak a hazai felnőttbajnokságokban, s ez a válogatottcsapatok teljesítményére is hatással van. Bírálta a Nemzeti Kézilabda Akadémián folyó munkát is, ezért, mi sem természetesebb, megkerestük a balatonboglári intézmény ügyvezetőjét, a nemzeti mezt korábban 190-szer magára öltő Mocsai Tamást, hogy reagáljon Éles felvetéseire.
B. G. – utanpotlassport.hu „Mindenekelőtt leszögezem: a felvetések közül azzal messzemenően egyetértek, hogy át kell gondolni az utánpótlásból a felnőttek közé kerülő játékosok képzését és versenyeztetését is. De ezt a problémát már sokan felismerték. Ami még hiányzik, az a konszenzus, ami mentén a szövetség, a liga illetékesei, valamint az utánpótlás-nevelő műhelyek azonos irányba elindulnak” – kezdte az immár sportvezetőként dolgozó Mocsai Tamás.
Mocsai Tamás Forrás: NEKA
Amint az emlékezetes, Éles úgy fogalmazott: „Elrontjuk a versenyeztetést tizenhét-tizennyolc éves kortól, és a magyar fiatalok minimális esélyt kapnak. Pártolom, hogy a tizennyolc éves játékos ne játsszon még az NB I-ben, csak akkor, ha nagyon tehetséges. A baj azzal van, hogy akkor mégis hol szerepeljenek ezek a kézilabdázók?”
Mocsai úgy véli, feltétlenül megfontolandó az idegenlégiósok számának szabályozása, ám hogy a kvóta milyen mértékű legyen, az legalábbis kérdéses.
„Elemezni kell a külföldi példákat, hiszen jó néhány komoly kézilabda-kultúrával büszkélkedő országban limitálják a határokon túlról érkezők létszámát. Ha rajtam múlna, én a nemzetközi tapasztalatok figyelembe vételével döntenék.”
A NEKA ügyvezetője szerint kétségtelen, hogy a 18–22 év közötti időszak kritikus az élsportolók életében, és ez kézilabdában sincs másképpen. Amondó, szükséges lenne valamiféle hatékony integráció, s ez ügyben az élvonalbeli kluboknak szorosabban együtt kellene működniük az utánpótlásképző egyesületekkel.
„Ugyanakkor a kézilabdasport rengeteget változott az utóbbi években, s egy-egy csapat sikerében a játékosok egyéni képességei váltak döntő tényezővé. A kitűnő fizikum immár alapkövetelmény a technikai, taktikai repertoár teljessége mellett, s e tekintetben jelentős a lemaradásunk – például – a skandináv országokkal szemben. Mi, Bogláron ezért is tekintjük a legfontosabb feladatok egyikének a kondicionális, koordinációs képességek fokozatos, jól megtervezett, egymásra épülő, korosztályok és nemek szerinti fejlesztését.”
Nyilatkozatában Éles a hozzávetőleg száznegyven, 13–19 éves fiatal képzésére szakosodott sportági utánpótlás-fellegvárral, a Nemzeti Kézilabda Akadémiával kapcsolatban is kritikusan fogalmazott.
„Azt nem látom, milyen munka folyik a Balatonbogláron, de arra emlékszem, hogy Mocsai Lajos (a NEKA tudományos és szakmai főigazgatója, Tamás édesapja – A szerk.) öt évvel ezelőtt, az akadémia indulásakor azt nyilatkozta, négy-öt év múlva érződni fog a hatása még a válogatottban is. Eltelt az idő, és még az NB I-be sem sikerült igazán komoly játékost kinevelni. Tehát megkérdőjelezem, milyen munka folyik ott. Illetve pontosítok: lehet, hogy nagyon jó, de ebben az esetben rossz a beiskolázás. Vagyis nem olyan játékosok kerülnek az akadémiára, akikből extra kézilabdázót képezhetnének. Hogy négy-öt év alatt, olyan feltételek mellett, mint amilyenek Bogláron vannak, nem sikerült még nemzetközi szintű játékost, de még olyat se kinevelni, aki meghatározó tudna lenni a magyar élvonalban, ezen el lehetne gondolkodni.”
Mocsai Tamás higgadtan reflektált a bírálatra.
„Azt gondolom, a messziről jött ember tanácsaira, kritikájára egyáltalán nincs szükségünk, ellenben konstruktív együttműködésre nagyon is nyitottak vagyunk, mindenekelőtt a sportág érdekében. Éles József azt mondja, nem lát bele a nálunk folyó szakmai munkába… Ezt már csak azért is furcsállom, mert klubjában, a Veszprémi KKFT-ben a felnőttcsapat edzője az a Vágó Attila, aki négy éven át az akadémiánkon dolgozott. Az első végzős évfolyamunk játékosai amúgy tavaly kerültek ki tőlünk; a harminckét fiú és lány közül tizenhatot NB I-es klub igazolt le. Az idén elbúcsúzó diákjaink közül Szabó Kitti a Vácban folytatja, már be is jelentették a szerződtetését, s további fiataljaink élvonalba igazolása is várható. A szebbnél szebb eredményeket elérő utánpótlás-válogatottak szintén tele vannak a NEKA játékosaival, de azt számon kérni, hogy tizenkilenc-húszéves fiatalok még nem meghatározó emberei a felnőtt nemzeti csapatnak, finoman szólva sem elegáns. Már csak azért sem, mert az egész nemzetközi élvonalban is ritkán találni húszéves, meghatározó kézilabdázókat. És megjegyzem, a mi elemi érdekünk is az, hogy minél nívósabb helyekre kerüljenek el a nálunk nevelkedettek, mi több, rendszeresen játéklehetőséget kapjanak a felnőttek között, mert ellenkező esetben még azt is érezhetjük: kárba veszett a munkánk.”
Mocsai még hozzátette, meggyőződése: a magyar kézilabdázás kizárólag akkor léphet előre, ha sok helyen folyik igazán magas szintű képzés, a felnőtt topklubok pedig a mostaninál sokkal szorosabb kapcsolatot ápolnak a fiatalok képzésére szakosodott intézményekkel.
Ehhez a magunk részéről sem tehetünk hozzá egyebet, mint az egyetértő bólintást.
További korosztályos hírek KÉZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.
