A törölt ifjúsági atlétikai Európa-bajnokság után a rúdugró Garamvölgyi Petra és az akadályfutó Varga Gréta edzőjének is nehéz volt lelket öntenie a papíron éremesélyes tanítványába.
Atlétika
Súlyos kérdés az érettségin: hány centi Márton Anita golyójának az átmérője?
Az olimpiai bronzérmes súlylökő, Márton Anita 2016-os riói szereplése is helyet kapott a keddi matematika érettségi feladatai között.
Atlétika: Székesfehérváron még várni kell az újraindulással
Kormányrendelet ide vagy oda, úgy néz ki, hogy vidéken sem egyről a kettőre áll helyre a sportélet: a székesfehérvári ARAK Akadémia atlétáira két hétig még nem vonatkoznak az enyhítések.
„Jövőre az olimpia dobogóján akarok állni, és így talán kijutok” – a kalapácsvető Rába Dániel
„A lehetetlent kell akarni ahhoz, hogy elérjem a lehetségest” – vallja a Dobó SE 22 éves kalapácsvetője, Rába Dániel, akinek az olimpia egyéves elhalasztása esélyt teremtett a tokiói ötkarikás játékokon való részvételre.
Atlétika: dolgozni, mintha minden verseny meg lenne tartva
A rangos nemzetközi versenyek közül már csak a junior-világbajnokság megrendezésében bízhatnak az utánpótláskorú atléták. Kámán Bálint sportszakmai igazgató a lehetőségekről és a motiváció fenntartásának fontosságáról nyilatkozott.
Atlétika: próba, de nem szerencse a 13 éves Kriszt Sarolta remeklése
A Gödöllői EAC atlétikai szakosztályának 13 éves ígérete, Kriszt Sarolta már többszörös országos és diákolimpiai bajnoknak mondhatja magát. Legutóbb a serdülők ötpróbaversenyén győzött.
Húsz éve született Kun Zita, a magyar atlétika feledhetetlen csodája
A 13 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt Kun Zitát a magyar atlétika kivételes reménységeként tartották számon. Születésének huszadik évfordulóján edzője és sporttársai emlékeznek meg róla.
Atlétika: a gátfutó Bacsa Fanni már csak magának kíván megfelelni
A 100 méteres gátfutás sokáig önbizalomhiánnyal küszködő juniorbajnoka, a 18 éves Bacsa Fanni megújulva térne vissza a versenyszünet után.
Atlétika: Varga Gréta biztosnak tűnő ifjúsági Eb-érme is törölve
A veszprémi SVSE 16 éves akadályfutója, Varga Gréta a nagyszerű fedett pályás szezonja után joggal reménykedhetett az ifjúsági Európa-bajnokság dobogójában, amíg az eseményt el nem törölték a koronavírus-járvány miatt.
Atlétika: Tóth Lili Anna akár meg is célozhatja a 2021-re halasztott tokiói olimpiát
A Mol Alapítvány által támogatott 3000 méteres akadályfutóval, a 21 éves Tóth Lili Annával beszélgettünk a karrierjéről, a céljairól, és persze arról, hogy a tokiói olimpia egyéves halasztásából még jól is kijöhet.