A 19. születésnapját a napokban ünneplő Fekete István a súlylökés egyik legnagyobb ígérete hazánkban. A KARC atlétája a múlt hónapban első érmét nyerte a felnőtt országos bajnokságon, a juniorok között papírformának megfelelően győzött. Sikerének hátterében fanatizmusa és érett gondolkodása egyaránt ott áll.
Atlétika
Atlétika: töretlenül fejlődik a 18 éves Huller Dániel
A felnőttek között 400 méteren, a juniorok mezőnyében 400 és 800 méteren fedett pályás országos bajnok Huller Dániel természetesen fő versenyszámában, a 400 gáton alakítana nagyot a nyáron, de a 18 éves atléta távolabbra is tekint.
Atlétika: ifjúsági világrekordot döntött gerelyhajításban a 16 éves vajdasági lány
Csaknem három méterrel megdöntötte a gerelyhajítás ifjúsági világrekordját Világos Adriana. A 16 éves, szerb színekben versenyző vajdasági lány, így már négy korosztályban érte el minden idők legjobb eredményét, miközben korábban kézilabdázott is, tagja volt déli szomszédunk korosztályos válogatottjának.
Atlétika: két 16 éves magyar lány is vezeti a fedett pályás ifi világranglistát
A 16 éves rúdugró, Garamvölgyi Petra és a vele egykorú középtávfutó, Varga Gréta fedett pályás eredményénél sem született még jobb idén a világon a leány atléták ifjúsági korosztályában.
Atlétika: így látták a bajnokok a fedett pályás ifi és junior ob-t
A fedett pályás ifi és junior atlétikai országos bajnokság győztesei közül Garamvölgyi Petra, Varga Gréta, Blaumann Marcell, Gáll András, Hodossy-Takács Sámuel és Horváth Márk értékelte a hétvégi viadalt.
Atlétika: egyéni csúcsok és duplázások a fedett pályás ifi és junior ob-n
Egy héttel a felnőtt fedett pályás atlétikai országos bajnokság után (ahol számos junior szerepelt kiválóan) az U20-as és az U18-as korosztályok küzdelmeit is megrendezték a BOK-csarnokban, ahol izgalomban és hatalmas csatákban ezúttal sem volt hiány.
A hétpróbázó Szűcs Szabinának kicsit kellemetlen, hogy a „nyolcadikban” lett felnőttbajnok
Csupán második versenye volt hármasugrásban a fedett pályás felnőtt országos bajnokság a 18 éves Szűcs Szabinának, de ennél több nem is kellett, hogy aranyérmet szerezzen. A győzelem azért „érdekes”, mert a KARC atlétanőjének a többpróba a fő profilja (amelyben nem szerepel ilyen versenyszám) – így fordulhat elő, hogy már-már kellemetlenül érzi magát bajnoki címétől.
Atlétika: a fiatalok nehezen hiszik el, hogy parádéztak a fedett pályás felnőtt ob-n
A rúdugró Garamvölgyi Petra és a középtávfutó Varga Gréta tovább halmozta korosztályos csúcsait, a szintén rúdugró Nagy Marcell szokatlanul nagy egyéni rekorddal győzött, a többpróbázó Szűcs Szabina hihetetlen módon lett a hármasugrás felnőttbajnoka – számos fiatal szerzett érmet a fedett pályás felnőtt atlétikai országos bajnokságon.
Atlétika: a rúdugró Garamvölgyi Petra újabb ifi csúcsa a világ idei legjobbja a korosztályában
A 16 éves rúdugró, Garamvölgyi Petra 410 centiméteres mutatványa ezüstérmet, újabb ifi csúcsot és korosztályos világranglista-vezető helyet ért a fedett pályás felnőtt országos bajnokságon. A versenyszám bajnoka, a 20 éves Klekner Hanga is nagy lépést tett célja irányába.
Atlétika: a rúdugró Armand Duplantis és a fiatalon elért, máig őrzött világrekordok
Fantasztikus heteken van túl a svéd Armand Duplantis, aki 20 évesen kétszer is megjavította a rúdugrás világrekordját. Kiemelkedő teljesítményével csatlakozott azokhoz az atlétákhoz, akik fiatalon értek el világrekordot és mai napig tartják is a csúcsot.