Nincs egy hete, hogy a 16 éves rúdugró, Garamvölgyi Petra megjavította a több mint 20 éves fedett pályás ifjúsági országos csúcsot Stockholmban, szombaton Bécsben még képes volt fokozni teljesítményét és újabb négy centivel növelte a rekordot.
Atlétika
Fedett pályás ifi csúcs és ifi Eb pipa! – a 16 éves rúdugró Garamvölgyi Petra bakancslistája
Szeret előre tervezni a pécsi Garamvölgyi Petra. A 16 éves rúdugrólány összeírta egy papírra, idén milyen célokat kell teljesítenie, hogy megfeleljen saját elvárásainak, és bár még csak egy hónap telt el az évből, a célok felét már elérte.
Atlétika: Nem mertem ránézni az órára – a 16 éves Varga Gréta az 1500 méteres ifi csúcsáról
A veszprémi Varga Gréta úgy tűnik, már az év első versenyére remek formába került. A 16 éves középtávfutólány Pozsonyban 1500 méteren javított fedett pályás ifjúsági országos csúcsot és egyből a korosztályos világranglista élén találta magát.
Amit Gyuri bácsi átadhat az atlétikában
Januártól az atlétikai szövetség utánpótlás-referensi posztját Kovács Zoltán tölti be. Elődje, Lengyák György hét éven keresztül felügyelte az ifjú sportolók munkáját, de ezentúl sem lesz ez másképp – csupán fiatalokat meghazudtoló energiáit szűkebb, ám nem kevesebb feladattal járó területre összpontosítja.
Atlétika: Varga Gréta futotta, Garamvölgyi Petra ugrotta az ifjúsági országos csúcsot
A veszprémi Varga Gréta 1500 méteren nyert Pozsonyban, a pécsi Garamvölgyi Petra rúdugrásban lett második Stockholmban a hétvégén. Mindkét fiatal atlétalány eredménye fedett pályás ifjúsági országos rekord.
Atlétika: az 1987-ben százon vb-negyedik Kovács Attila nem ajánlaná a sprintet a fiataloknak
Civilben a pályán sorozatunkban olyan korábbi klasszisok mondják el véleményüket a hazai sportági utánpótlásról, akik manapság semmilyen vagy csak csekély szerepet töltenek be annak alakításában. Ezúttal az 1987-es római atlétikai világbajnokság 100 méteres síkfutódöntőjének legjobb nem színes bőrű sprinterével, Kovács Attilával beszélgettünk.
Atlétika: Itt még nem kellett volna megállnom! – Havas Endre Csaba több mint 35 éve tartja öt korosztályos csúcsát
Kivételes tehetségként indult, az ifjúsági és junior sprintszámokban a 80-as évek eleje óta tart öt korosztályos rekordot. A junior Eb-ezüstérmes Havas Endre Csaba még utánpótláskorúként járt a szöuli olimpián, igazán felnőtté azonban sosem vált az atlétikában.
Atlétika: Farkas Bence a világ idei legjobb junioreredményét jegyzi 200 méteren
Noha még csak két és fél hét telt el a 2020-as évből, mikor, ha most ne pillantsunk rá a 200 méteres síkfutók fedett pályás junior-világranglistájára, amin a 17 éves Farkas Bence éppen a képzeletbeli dobogón szerepel?
Atlétika: a 17 éve sprinter Farkas Bence felmérte magát, majd fejét fogta a szezonnyitón
Már az idei első fedett pályás versenyén remek formát mutatott Farkas Bence. A 17 éves sprinter a hétvégén Bécsben nyert felnőttversenyt 200 méteren, ráadásul a nyári junior-világbajnokság szintjénél négy századdal jobb idővel.
Atlétika: húszévesen döntötte meg a 10 kilométeres világcsúcsot Rhonex Kipruto
A mindössze húszéves kenyai Rhonex Kipruto új világrekorddal, 26:24 perces eredménnyel nyerte meg a valenciai 10 kilométeres utcai futóversenyt. Az ifjú a szám síkfutó világbajnoka, Joshua Cheptegei hat héttel ezelőtt ugyancsak Valenciában elért csúcsát döntötte meg.