A szombathelyi Savaria Speedskating Team 18 éves gyorskorcsolyázói, Mercs Abigél és Bödei Bálint a január végén rendezett junior-vb után a februári országos bajnokságon is megmutatták a tudásukat, korosztályuk legjobbjai lettek.
Címke: Korábbi cikkeink
Vívás: keretet hirdettek a kadét és junior Európa-bajnokságra
Csütörtökön a Magyar Vívószövetség elnökségi ülésén kijelölték az újvidéki kadét és junior Európa-bajnokságra utazó válogatottat.
Újabb magyar hokis bizonyíthat az észak-amerikai egyetemi ligában
Papp Kristóf és Vértes Nátán bemutatkozása után a következő évadban Keresztes Levente mellett a 20 éves kapus, Halász Béni is az NCAA-ben, vagyis az amerikai egyetemi ligában szerepelhet – ezt jelenlegi klubja az NAHL-es New Mexico Ice Wolves jelentette be.
Kosárlabda: pénteken kezdődik a női Magyar-kupa – kik juthatnak szóhoz az utánpótláskorúak közül?
Pénteken rajtol Miskolcon a Killik László női kosárlabda Magyar-kupa-döntő, amelyen nyolc csapat küzdhet meg a trófeáért, összesen 29 utánpótláskorú játékossal az együttesek kereteiben.
Kenu: sífutó-edzőtáborban vesz részt a Párizs-keret
Két hétig szlovéniai sífutótáborban hangol a szezonra az utánpótlás-kenuválogatottra építő Párizs-keret. A nem mindennapi felkészülésről ifj. Foltán László szövetségi kapitány nyilatkozott.
Jégkorong: a Debrecen nyerte a felsőházi középszakaszt az U21-es bajnokságban
Kialakult a playoff mezőnye az U21-es jégkorongbajnokságban: első kiemeltként a Debreceni Hoki Klub gárdája jutott be a legjobb nyolc közé, azaz a jövő héten kezdődő rájátszásba.
Vízilabda: egymást fogta, majd gólt is lőtt az ob I első anya-lánya párosa
Kisteleki Dóra és a 15 éves lánya, Lendvay Zoé egymás ellen szerepelt a III. kerületi TVE–UVSE női ob I-es vízilabda-mérkőzésen; a korábbi válogatott, világbajnok anyuka ezzel befejezte a pályafutását.
Labdarúgás: öt gólt lőtt a svájciaknak az U17-es válogatott a spanyolországi felkészülési meccsen
A Szélesi Zoltán vezette U17-es labdarúgó-válogatott fordulatos mérkőzésen 5-2-re győzött a svájciak ellen. A magyar csapat a hajrában szerzett gólokkal tette magabiztossá a sikert a spanyolországi Oliva Novában lejátszott felkészülési találkozón.
Kosárlabda: Gyürk Zsigmond a Budapesti Honvéd és az U16-os válogatott mezében is pazar formát mutat
A 16 éves kosárlabdázó, Gyürk Zsigmond nemcsak a klubjában, a Budapesti Honvéd kadétcsapatában vált vezéregyéniséggé az elmúlt időszakban, hanem a korosztályos válogatottban is egyre markánsabban villogtatja oroszlánkörmeit. A Szent István-kupán bronzérmes U16-os válogatott legjobbjaként a torna All-Star ötösébe is bekerült.
Kézilabda: kemény ellenfelek várnak márciusban a korosztályos fiúválogatottakra
A junior fiúválogatott ismét a németekkel találkozik, ezúttal Szentgotthárdon, az ifjúságiak pedig Balatonbogláron vesznek részt Négy Nemzet-tornán a márciusi nemzetközi héten.