A 19 éves Fárbás Eliza szintet lépett az évadban a DVTK-ban, és a remek klubszezon után a vb előtt álló U19-es válogatottban is nagy feladatok várnak rá.
A 19 éves Fárbás Eliza szintet lépett az évadban a DVTK-ban, és a remek klubszezon után a vb előtt álló U19-es válogatottban is nagy feladatok várnak rá.
A vasárnap véget ért labdarúgó NB I-es évadot követően összegezzük, mennyit játszottak a 2004-ben vagy annál később született futballisták az élvonalban.
Megkezdte a közvetlen felkészülést a nyári spanyolországi Európa-bajnokságra az U18-as leány kosárlabda-válogatott.
19 éves korában, tragikus balesetben elhunyt Czenki Márk NB II-es kézilabda-játékvezető – adta hírül a szövetség a honlapján.
Hat magyar, köztük egyetlen tinédzserként a 19 éves Kovács-Seres Hunor próbál szerencsét a nyílt vízi úszók Eb-jén, amelynek Stari Grad a házigazdája.
A korosztályos vitorlázók O’pen Skiff Eurochallenge-sorozatának (Európa-kupa) hazai állomását a hét végén Balatonmáriafürdőn rendezik meg.
A magyar birkózók közül Sillei Janka, Pusztai Kata, Jung Zsófia, Oláh Zoé és Pécsi Szebasztián sem talált legyőzőre a kolozsvári U15-ös nemzetközi versenyen.
Tizennégy súlycsoportban avattak győztest a szabadfogású birkózók országos bajnokságán Püspökladányban.
Az MTK Budapest és a Diósgyőr adta a legtöbb lehetőséget a fiataloknak.
A múlt hét végén megrendezték az U12-es kosárlabdázók országos döntőit.