
A Budafok futballcsapata szerződtette az utánpótlás-válogatott védőt.
A Budafok futballcsapata szerződtette az utánpótlás-válogatott védőt.
A korosztályos Európa-bajnokság előtt álló U18-as leányválogatott 28 pontos vereséget szenvedett a lengyelektől a spanyolországi felkészülési tornán.
A magyar U20-as vízilabda-válogatott elveszítette az amerikaiak elleni elődöntőjét a Zágrábban zajló világbajnokságon.
A junior nyílt vízi Eb második napján egy magyar érmest avattak Setúbalban Bartalos Anna révén, aki két medált, előbb egy bronzot, majd egy ezüstöt is nyert.
A Koroncóról induló, vb-bronzérmes Gyertyás Róza (23) az ékes bizonyítéka annak, hogy a nagy klubok mellett a kis műhelyekből is kerülhetnek ki világklasszisok.
A Mestermunka című sorozatunkban ezen a héten Svasznek Jenő ökölvívótrénert, a Kőbánya Box Club mesteredzőjét, több korábbi klasszis felkészítőjét mutatjuk be.
Az első alkalommal megrendezett ifi kézilabda BL-ben ezüstérmesként záró Veszprém szereplése kapcsán a klub sportigazgatójával, Nagy Lászlóval beszélgettünk.
Szerződést hosszabbított a dán labdarúgó-élvonalban szereplő FC Köbenhavn csapatával a 18 éves Németh Hunor.
A magyar U21-es férfi kézilabda-válogatott öt góllal verte Argentínát a lengyelországi világbajnokság második csoportmeccsén.
Szerbiában versengenek a kadétok és a juniorok legjobbjai, akik a verseci erőpóbán harcolhatják ki az indulás jogát a szeptemberi, belgrádi Grand Prix-viadalra.