A csoportküzdelmek zárultával a magyar leány U17-es röplabda-válogatottnak véget ért a szófiai Európa-bajnokság. Kőnig Gábor tanítványai egy ponttal, és megannyi csodás élménnyel lettek gazdagabbak az egy hét során.
Röplabda
Egy szettnyi rövidzárlat
A magyar U17-es leányválogatott számára a szerdai nappal véget ért a szófiai Európa-bajnokság. Kőnig Gábor csapata Oroszország ellen lépett pályára az utolsó körben, az első és a harmadik szettben partiban volt ellenfelével, a második játszmát viszont gyorsan el kell felejtenünk. Az oroszok 3‒0-ra győztek, és csoportelsőként jutottak tovább.
Álomból rémálom
Remekül kezdte a magyar U17-es leányválogatott a szerbek elleni Európa-bajnoki mérkőzést, ám az első szettben mutatott játék szépen lassan megváltozott. A második felvonás nagy részében még kitartott a magyar csapat lendülete, aztán a szerbek magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak, és legyőzték a magyarokat, akik így már biztosan nem juthatnak tovább csoportjukból.
Fejfrissülés
A hétfői nap a pihenésről szólt az U17-es leány Európa-bajnokság résztvevői, így a magyar csapat számára is. Kőnig Gábor tanítványai edzés helyett városnézésen voltak, hogy testben és lélekben is felfrissüljenek a keddi, szerbek elleni meccs előtt.
Ez duplán fájt
Fehéroroszországgal sem bírt az U17-es magyar női röplabda-válogatott a szófiai Európa-bajnokságon. Kőnig Gábor tanítványai a szombati bravúros pontszerzés után vasárnap 3:0-ra kikaptak, Berkó Liliána pedig megsérült.
Vereség a nyitányon
Kikapott a magyar leány U17-es röplabda-válogatott a szófiai Európa-bajnokság nyitókörében. Kőnig Gábor tanítványai az első két vesztes szett után a harmadikat hozták, ám a végére elfáradtak, Szlovénia pedig 3:1-re bedarálta a mieinket.
Újra ott van!
Pénteken kezdi meg szereplését az U17-es leány röplabda-válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon, Szófiában. A részvétel már önmagában is nagy siker, hiszen 2009 óta, azaz kilenc esztendeje nem szerepelt külföldön rendezett kontinensviadalon magyar utánpótlás-együttes.
A java csak most jön!
Nagyrészt lezárultak a hazai utánpótlás-röplabdabajnokságok elődöntői, így ideje mérleget vonni az eddigi történésekből. Ebben Kőnig Gábor, a Vasas utánpótlásában dolgozó, az U17-es leányválogatottal Eb-re készülő edző segített.
Nem áll meg az ütő
Vecsey Fannival hosszú távra tervezhet a hazai röplabdasport. A 14 éves ígéret már alapembernek számít az U17-es válogatottban, valamint a Gödöllői RC felnőtt elsőosztályú csapatával készül. A csúcsra még hosszú és rögös út vezet, de a háta mögött hagyott évekről már van mit mesélnie.
Többen, jobban
Bő fél éve született parlamenti határozat a röplabda látványsportágak közé emeléséről. Az országgyűlés 150 igen és 34 nem szavazattal elfogadta az előterjesztést. Azóta a röplabda a hatodik sportág, amely élhet a társaságiadó-kedvezmény nyújtotta – az utánpótlás-nevelésben döntő jelentőségű – lehetőségekkel. Az első hónapok tapasztalatairól mindkét oldalt megkérdeztük: Ludvig Zsoltot, a szövetség főtitkárát, valamint Tomanóczy Tibort, a Dunaferr SE élvonalbeli férficsapatának vezetőedzőjét.