UtánpótlásSport
2025. július 27.
  • instagram
Nyári EYOF, Szkopje U23-as és ifjúsági kajak-kenu világbajnokság, Montemor-o-Velho
Keresés:

Sportágak

Röplabda

Bő fél éve született parlamenti határozat a röplabda látványsportágak közé emeléséről. Az országgyűlés 150 igen és 34 nem szavazattal elfogadta az előterjesztést. Azóta a röplabda a hatodik sportág, amely élhet a társaságiadó-kedvezmény nyújtotta – az utánpótlás-nevelésben döntő jelentőségű – lehetőségekkel. Az első hónapok tapasztalatairól mindkét oldalt megkérdeztük: Ludvig Zsoltot, a szövetség főtitkárát, valamint Tomanóczy Tibort, a Dunaferr SE élvonalbeli férficsapatának vezetőedzőjét.

Sorsoltak az Eb-re

Kisorsolták a leány U17-es röplabda Európa-bajnokság csoportjait. A magyar csapat a sportág nagyja, Oroszország mellett Bulgária, Fehéroroszország, Szerbia és Szlovénia korosztályos legjobbjaival küzd meg A jelű hatosban.

Kosárból kilépve

Két és fél éve váltott strandröplabdára a Benkő Balázs (18), Oláh Botond (18) páros, amelynek nagy álma, hogy szerepelhessen a 2024-es olimpián.

Itthon otthon

Pályára lépett az angol férfi röplabda-válogatottban Zachary Palánkai-Omoshebi, a Vegyész RC-Kazincbarcika angol-magyar kettős állampolgárságú, 18 éves feladója.

Valami már mocorog

Az ukrajnai Cserkasziban vett részt Európa-bajnoki selejtezőn a magyar fiú ifjúsági röplabda-válogatott, de nem járt sikerrel. A csapat Törökország és Ukrajna mögött, Grúziát megelőzve a csoport harmadik helyét szerezte meg, de az nem ért Eb-kvótát.

Sikerült: megvan az Eb

Azt már a vesztes magyar–török mérkőzés végén tudtuk, hogy a magyar csapat második lett a leány U17-es Eb-selejtező miskolci, G csoportjában. De hogy sikerült-e megszerezni a három legjobb csoportmásodik helyének egyikét, az a csehországi Olomoucban dőlt el. A javunkra! Így 2009 után újra ifjúsági Európa-bajnokságon szerepelhet a leány U17-es válogatottunk.

Megint nulla, nem semmi!

A magyar U17-es leány röplabda-válogatott második mérkőzését is megnyerte az U17-es Európa-bajnoki selejtező Miskolcon zajló G csoportjában. A szombati találkozón Szlovákia csapatát – a portugálokhoz hasonlóan – játszmavesztés nélkül múlta felül a házigazda. Vasárnap a két veretlen együttes, a magyar és a török a csoportelsőségért és a biztos Eb-részvételért csap össze.

Ahogy tetszik, vígjáték

A magyar U17-es leány röplabda-válogatott magabiztos győzelemmel kezdte a miskolci négycsapatos Európa-bajnoki selejtezőtornát. Az együttes három szettben győzte le a portugál alakulatot, így jó előjelekkel várhatja a szlovákok elleni, szombati rangadót.

Esély a továbbjutásra

A portugálok ellen kezdi meg ez Európa-bajnoki selejtező tornát az U17-es leányválogatott pénteken 17.30-kor a miskolci Generali Arénában. A G csoportban Szlovákia és Törökország legjobbjai lesznek a további ellenfelek. Ha a csapat a maximumot hozza, a csoportelsőség is meglehet, de a második hely is továbbjutást érhet.

Miskolcon az Eb-ért

Európa-bajnoki selejtezőtornán szerepelnek az elkövetkező napokban az U17-es leány és az U18-as fiú röplabdázók. A fiúk ukrajnai versengése a B csoportban csütörtökön kezdődik, a mieinknek a törökök ellen, majd az ukrán és a grúz vetélytárs következik. Az U17-es leányválogatott (a G csoportban) Miskolcon péntektől vasárnapig a portugálok, a szlovákok, majd a törökök ellen játszik.