Családias környezetben, de kőkemény munkával hangolnak az új versenyévre a Dunaharaszti MTK úszói. Gyurinovics Fanni és Kurdi Zsófia a tokiói olimpiára hajt, Bujdosó Zsombor és Cserfalvi Olaf pedig a júliusi junior Eb-n szeretne ott lenni; az egyesület vezetőedzőjével, Lőrinczi Györggyel beszélgettünk.
Úszás
Úszás: a nyíregyházi mester, Gyula Sándor felhagyott az edzőséggel, a szövetség utánpótlás-bizottságát vezeti
A napi munkát abbahagyta, de nem távolodik el szeretett sportágától, az ősztől a MÚSZ utánpótlás-bizottságát vezeti az idén 70 éves nyíregyházi úszóedző, Gyula Sándor. Beszélgettünk vele a visszavonulásról, a sikerekről és az új feladatkörről is.
Úszás: a 15 éves Bujdosó Zsombor is otthagyta Shane Tusupot
Bujdosó Zsombor hátat fordított Shane Tusupnak és újra korábbi edzőjével, Lőrinczi Györggyel dolgozik – írja az SzPress Hírszolgálat. A magyar szakember úgy értesült, a váltás kulturált és higgadt körülmények között zajlott le.
Úszás: juniorklasszisok, akik jövőre már csak a felnőttmezőnyben bizonyíthatnak
Berecz Blanka megvédte junior Európa-bajnoki címét 200 m pillangón, és végre áttörte a 2:09-es határt, Fábián Fanni beverekedte magát a felnőtt 4x200 m-es gyorsváltóba, Békési Eszter olimpiai A-szintet úszott, míg Szabó-Feltóthy Eszter kétszer is csupán egy hajszállal maradt le a dobogóról a budapesti juniorvébén. Jövőre már mindannyian a felnőttek között versenyeznek.
Az Egerszegi családban minden gyermek sportol
Az ötszörös olimpiai bajnok úszónő, Egerszegi Krisztina csak nagyon ritkán nyilatkozik, így a gyermekeiről is csak keveset tudni. Karácsonyra azonban írás jelent meg a femina.hu-n, áttételes információkkal a két Egerszegi lány, Klára és Krisztina sportoló gyerekeiről.
Úszás: a BVSC-Zugló nyerte az utánpótlás ob-k pontversenyét
Öt korosztály országos bajnoksága alapján hasonlítottuk össze az úszószakosztályok szereplését. A dobogóra csak fővárosi egyesület fért fel, méghozzá BVSC-Zugló, UTE, FTC sorrendben.
Úszás: a legendás pécsi utánpótlásedző, Petrov Anatolij a Magyar Úszó Hírességek Csarnokában
Beválasztották a hazai úszó Hall of Fame-be a pécsi úszóutánpótlás meghatározó alakját, Petrov Anatolijt. Mellette még Temes Judit (posztumusz), Szabó Joe és Vereczkei Zsolt került be a nívós társaságba.
Úszás: Hargitay András szerint a munka tisztelete az egyik legfontosabb érték
Sorozatunkban olyan korábbi klasszis sportolók mondják el véleményüket a hazai utánpótlásról, akik manapság semmilyen vagy csak csekély szerepet töltenek be annak alakításában. Eheti vendégünk Hargitay András olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó, korábbi szövetségi kapitány.
Úszás: „Szép emlékek, de többet akarok” – mondja a négyszeres junior Európa-bajnok Berecz Blanka
A korosztályos versenyeken a 200 m pillangó királynője volt Berecz Blanka, januártól a felnőttmezőnybe érve azonban négy hazai klasszis áll előtte. A Kőbánya SC 17 éves, négyszeres junior Európa-bajnok úszója azonban áll a feladat elé, és megvalósítaná legnagyobb álmait.
Úszás: Petrov Iván szerint egyre nehezebb berobbanniuk a fiataloknak
Elégedetten értékelte a fiatal versenyzők teljesítményét a Glasgow-ban rendezett felnőtt rövid pályás úszó Európa-bajnokságon Petrov Iván. Az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya, aki az M4 Sport szakkommentátoraként is dolgozott a kontinensviadalon, honlapunknak a helyszínen adott interjújában ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a sportág olyan változásokon megy keresztül, melyek elsősorban a fiatalok és felkészítőik feladatait nehezítik meg.