Hamar felnőtté kell válniuk a lányoknak

A női szertornában rendkívül hamar, 15 évesen véget érnek az utánpótlásévek a fiatalok számára. Arra voltunk kíváncsiak: milyen nehézségeket, kihívásokat tartogat az, hogy a lányoknak 16-17 esztendősen már a „nagyok” között kell helytállniuk? Miközben más sportágakban még U20-as, akár U23-as korig is akad lehetősége az ígéreteknek korosztályos szinten versenyezni, így pedig jóval több idejük van arra, hogy felvegyék a rimust a felnőttmezőnnyel.

Az elmúlt két-három évtizedben a legtöbb sportágban egyre inkább kitolódtak az utánpótlás-korosztályok, aminek az eredménye, hogy a fiatalok már nemcsak 18-20, hanem akár egészen 23 éves korukig versenyezhetnek a saját kortársaik ellen, ezzel megkönnyítve az „akklimatizációt” a felnőttek közé. Így például, ha a küzdősportokat tekintjük, birkózásban 2015-ben, cselgáncsban 2003-ban vezették be U23-as Európa-bajnokságot, de ugyanezt tapasztalhatjuk az atlétikában és úszásban is – előbbiben 1997, utóbbiban 2023 óta rendeznek külön kontinensviadalt a „kis” felnőtteknek. Ehhez képest nagy a kontraszt, ha a tornasportokat (szertorna és ritmikus gimnasztika) vizsgáljuk, hiszen a női szakágban a reménységeknek az U15-ös korcsoport jelenti a maximumot az utánpótlásban. A versenyzők amint betöltik a 16. életüveket már csupán a felnőttek között indulhatnak. Az ifjúsági korból kiöregedő tehetségek többségének pedig évekre van szüksége, amíg képesek felvenni a versenyt a legjobbakkal.

Felvetődik a kérdés:

(A férfi szertornában például U18-as korig tartoznak az ifik közé a versenyzők.)

„A lányoknak az ifjúsági korosztály egy kétéves időszakot jelent, tizennégy-tizenöt évesen – kezdte Balzsayné Reubl Tünde, a KSI leány tornászainak edzője az Utánpótlássportnak. –

hogy a gyakorlatok minél nagyobb »anyagerőt« képviseljenek, és ezáltal majd könnyebb legyen nekik felvenni a tempót a nagyoknál. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a növekedési ütem nem egyforma a fiataloknál, eltérő a terhelhetőségük, emiatt óvatosnak is kell lennünk, hogy amennyire lehetséges, a sérüléseket elkerüljük, miközben a mi sportágunk alapvetően olyan , hogy nagy a veszélyes a sérülésnek, ezért nehéz kivédeni az ilyen helyzeteket.”

Amíg az 1980-90-es években abszolúte jellemző volt, hogy a legnagyobb klasszis női tornászok – elsősorban a kínaiak, oroszok, románok – már 15-16-17 évesen a világelitbe tartoztak, és rendkívül fiatalon olimpiát, vb-ket és Eb-ket is nyertek, sőt húsz éves korukra fel is hagytak a versenyzéssel. Addig ez manapság egyre kevesbé jellemző, a top versenyzők 18-20 évesen érik el a legjobb teljesítményüket, és extrém esetben akár még 30 esztendős korukig is magas szinten űzik a sportágat.

„A szintén KSI-ben dolgozó edzőkolléganőm, Csányi Erika 1980-ban tizenötévesen már tagja volt az olimpiai ötödik helyen záró csapatnak – folytatta Reubl. – Abban az időben ez teljesen megszokott volt, hogy tizennégyévesen már a felnőttekkel készültek a legjobbak. Azonban hozzátartozik az igazsághoz, hogy akkor a versenyzők általában csak egy-egy olimpiai ciklusra terveztek, és nagyon korán vissza is vonultak. Manapság ez igencsak megváltozott, a felnőtt versenyzők pályafutása kitolódott, és bőven akadnak tornászok húsz éves kor felett is. Emellett ugyanúgy jelen vannak a fiatalok is: elég, ha csak magyar szempontból Czifra Lilire gondolunk, aki tizenhétévesen jutott ki Párizsba.

Nyilván, mindig akad egy-egy kiemelkedő tehetség, akinek nem okoz gondot az átmenet, és az ifiből felkerülve azonnal eredményes tud lenni a felnőttek között is, de a többségnek akár évekbe is telik ez a folyamat. Sokan megszenvedik ezt az időszakot, hiszen rengeteg munkát kell elvégezni, aminek nem látszik feltétlenül az azonnali eredménye. 

A szakembernek a korosztályos Eb-győztes lánya, Jázmin révén az öttusára, illetve a férje, a profi világbajnok Balzsay Károly révén pedig a bokszra is van valamelyest rálátása, és az alábbi különbségeket látja a sportágak között:

„Mindkét másik sportágban fokozatosan épülnek fel a korosztályok. A fiatalok egészen a húszas éveik elejéig – U21-ig vagy U23-ig – a saját kortársaik között tudnak szerepelni világversenyeken, ami elősegíti azt is, hogy

Ehhez képest a női tornában alapvetően hatalmas a különbség az utánpótlás- és a felnőttszint között. Azt gondolom,

Draskóczy Imre női szövetségi kapitánynak némiképp eltér a véleménye a fentiektől.

– nyilatkozta a kapitány. – Továbbra is azt látjuk manapság, hogy a legjobbak – akiknek akár két olimpia is belefér a karrierjükbe – legkésőbb huszonhárom-huszonnégy évesen visszavonulnak. Persze, vannak extrém kivételek, de ez a többségre ez a jellemző. Egyáltalán nem látok ebben problémát, mert ez folyamatos fluktuációt okoz a felnőttmezőnyön belül. 

Az magától értetődő, hogy a serdülőkorban a lányokkal különösen türelmesen kell bánnunk, és nem szabad elsiettetni a dolgokat, és az életkori sajátosságoknak megfelelően kell felépíteni a fejlesztésüket. Azt pedig érdemes figyelembe venni, hogy a lányoknál a pubertáskor jelenti a vízválasztó időszakot, ekkor teljesen megváltozik a testük, a súlypont máshova kerül, ezért gyakran az alapelemeket is újra kell tanítani.” 

(Kiemelt kép forrása: KSI)