Úszás: többen is a nagy dobásukra készültek a törölt junior Eb-n
A koronavírus-járvány miatt törölték az aberdeeni junior úszó Európa-bajnokságot, amelyre az idén is több magyar éremesélyes várt.
Május 1-jén jelentette be a LEN (a vizes sportágakat tömörítő európai szövetség), hogy törlik az idei versenynaptárból az aberdeeni junior úszó Európa-bajnokságot. A rendre kitűnő hangulatú eseményt is a koronavírus-járvány miatt halasztották el, mint ahogyan egyébként a nyílt vízi úszók, a szinkronúszók, a műugrók és a vízilabdázók kontinensviadalait is.
Akkor a magyar utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya, Petrov Iván így kommentálta a döntést:
„Nem volt reális az a terv, hogy augusztusban vagy szeptemberben megrendezzék a junior Európa-bajnokságot. Bár úgy látszik, hogy a járványhelyzet a nyárra enyhül, sokat hagytak ki a versenyzők, ezért azt gondolom, minden szempontból jó döntés született. Megváltoztak volna az erőviszonyok attól függően, hogy ki tudott készülni és ki nem.”
Azt is mondta, hogy még nem eldöntött kérdés, hogy jövőre az egy évvel idősebbek is versenyezhetnek-e a korosztályos Eb-n, ő személy szerint nem bontaná meg a bevált rendszert.
A törlés azonban azt is jelenti, hogy sokaknak éppen az utolsó lehetősége úszott el utánpótláskorúként a nemzetközi szereplésre. Több korábbi érmesnek most lett volna esélye arra, hogy feltegye a koronát a korosztályos sportban eltöltött éveire.
