Duplázott a százhalombattai felnőtt rövid pályás úszó országos bajnokságon a 16 esztendős Ilyés Laura Vanda. A hazai környezetben versenyző hátspecialista 50-en és 100-on arany-, míg 200-on ezüstérmet szerzett. Pedig néhány nappal a verseny előtt még az sem volt biztos, hogy elindul a versenyen. De végül kiheverte az ifjúsági olimpia okozta csalódottságot, és ismét csúcsformában versenyzett.
Úszás
Múlt, jelen, jövő
A szombati nap a magyar úszósport ünnepe volt. Százhalombattán, a felnőtt rövid pályás országos bajnokság utolsó napján számos egyéni és korosztályos csúcs dőlt meg, miközben öt újabb taggal (dr. Sós Csaba, id. Knézy Jenő, Gyenge Valéria, Pásztory Dóra, Risztov Éva) bővült a Hírességek Csarnoka. Emellett a Jövő Bajnokai-program 2018-as díjazottjait is kihirdették.
Egerszegi indította el
Az év második legjobb európai ifjúsági korú sportolónőjének választották Késely Ajnát. A Kőbánya SC tizenötszörös junior Európa-bajnok és háromszoros ifjúsági olimpiai aranyérmes 17 éves versenyzőjét az osztrák kerékpáros Laura Stigger előzte meg, Késely a díjátadóról nyilatkozott az SzPress Hírszolgálatnak.
Bizalom és együttműködés
Egy nap az utánpótlásért – Segítség, felnőttem! címmel immár nyolcadszor tart nagyszabású konferenciát az utanpotlassport.hu szerkesztősége november 27-én a Testnevelési Egyetemen. Az előadók között lesz dr. Sós Csaba, a Testnevelési Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, az úszóválogatott szövetségi kapitánya, akivel ennek kapcsán beszélgettünk a korosztályváltás nehézségeiről.
Új csapat, régi célokkal
Kihirdették a korosztályos úszóválogatottak keretét a 2018/19-es évadra, a most induló évadban EYOF-ot, korosztályos Európa- és világbajnokságot is rendeznek. A mieink – bár a két klasszis versenyző, Milák Kristóf és Késely Ajna a felnőttek közé lépett – továbbra is erős csapattal, éremesélyekkel tekinthetnek előre.
Klasszis érkezett
Több, mint tíz év után hagyta el az érdi úszóklubot, és igazolt a Budapesti Honvédba a világ úszósportjának egyik legnagyobb ígérete, Milák Kristóf. A 18 éves versenyző, ahogyan ő fogalmazott, kicsit kinőtte előző egyesületét, ezért döntött a váltás mellett. Legfőbb célja, hogy nyugodt és tökéletes körülmények között készülhessen tovább két évvel a tokiói olimpia előtt.
Elsöprő második száz
„Elég lassú kezdőnek számítok, viszonylag rossz a rajtom, a delfinezésem sem az igazi, és gyenge a fordulóm is. Ha ezeken javítani tudok, jó pár másodperc lehet még benne” – mondta a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián 200 m pillangón aranyérmes Berecz Blanka. A Kőbánya SC mindössze 16 esztendős, azaz a mezőny nagy részénél két évvel fiatalabb versenyzője, az elutazás előtt nem is gondolt rá, hogy aranyérmes lehet Argentínában. Ezzel szemben a szám utolsó ötven méterére fordulva már elképzelhetetlen volt, hogy ne ő nyerjen.
Hét arany pillanat
A magyar küldöttség legeredményesebb részlege volt a korosztályos úszóválogatott Buenos Airesben, a harmadik nyári ifjúsági olimpián. A tizenkét aranyból hetet vállaltak Milák Kristófék. Az érdiek versenyzője mellett Késely Ajna is triplázott. Az uszodai sikerek legfőbb letéteményesei elégedetten nyilatkoztak a hazaérkezés után.
Tripla itt, tripla ott
Milák Kristóf és Késely Ajna is a csúcson búcsúzott el utánpótláséveitől a Buenos Aires-i ifjúsági olimpia úszóversenyeinek zárónapján. Az érdiek klasszisa 200 m pillangón, a Kőbánya SC kiválósága 400 m gyorson szerezte meg a harmadik elsőségét Argentínában, a magyar úszóválogatott pedig összesen hét arany- és egy ezüstéremmel zárt. A két tréner Selmeci Attila és Turi György természetesen boldogan értékelt a viadal után.
Örömúszásra készen
Negyedik és hetedik hely jutott a magyaroknak az úszóversenyek ötödik napján a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián. Az eddig két aranyat gyűjtő Késely Ajna mesterével, Turi Györggyel beszélgettünk, aki elmondta maximálisan elégedett tanítványával és felszabadult versenyzést vár tőle utolsó számában, 400 m gyorson.