Kriza Anna: Régóta vágytam már erre az Eb-éremre
Az elmúlt években sokat bajlódott sérülésekkel a 22 éves cselgáncsozó, Kriza Anna, akinek így igazi elégtételt jelentett, hogy a moldovai U23-as Eb-n nyert bronzéremmel sikerült lezárnia az utánpótláséveit.
Az Európa-bajnoki címet szerző Szeleczki Szabina mellett Kriza Anna is kiválóan teljesített és dobogóra állhatott a U23-as cselgáncsozók Chisinauban rendezett kontinensviadalán. A szintén a Budapesti Honvédot erősítő versenyző a 63 kilósok mezőnyében remekelt, és örülhetett bronznak. A 22 esztendős fiatal az osztrák Lisa Tretnjak aranyponttal való legyőzésével kezdett a legjobb 16 között, majd a negyeddöntőben kikapott a későbbi aranyérmes, finn Louna-Lumia Seikkulától, ezután a vigaszágon magabiztosan verte a horvát Nina Cvjetkót, és a bronzmeccsen pedig hosszabbításban győzte le az ugyancsak horvát Nina Simicet, s ezzel első alkalommal nyert érmet utánpótlás Eb-n.
– kezdte Kriza az Utánpótlássportnak. –
Összességében elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, de bevallom, egy fényesebb színű medálnak még jobban tudtam volna örülni. Nyilván, azért szomorúságra nincs okom, mert ha az előzetesen azt mondták volna nekem, hogy érmet nyerek, én ezt habozás nélkül aláírtam volna. Az elmúlt másfél évem korántsem volt zökkenőmentes, több kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódtam, ami igencsak megnehezítette a felkészülésemet. A nehézségek után most tényleg jóleső érzéssel tölt el, hogy újra érmet akasztottak a nyakamba."
Szabó Tibor és Toncs Péter tanítványa – a 2019-es ifjúsági vb-harmadik helye után – pályafutása második érmét jegyezte korosztályos világversenyen. Korábban a juniorok között volt vb-n és Eb-n is ötödik, illetve hetedik helyezése is van Európa-bajnokságról.
„Az említett sérülések miatt például az idei budapesti felnőtt-világbajnokságot is ki kellett hagynom, nem indulhattam a hazai közönség előtt, ami különösen fájdította a szívemet.
Aztán Moldovában az adott versenynap is jól alakult, még ha valamelyest döcögősen, küzdelmesen is indult, utána elkaptam a fonalat, és végül sikerült megkaparintanom az áhított érmet. Sokat jelentett, hogy az edzőm, Toncs Péter is ott volt mellettem a helyszínen, és végig támogatott, biztatott. Neki is köszönhetően fókuszált tudtam maradni, fejben semmi nem zökkentett ki, illetve erőben, állóképességben is jól bírtam.
Annak külön örülök, hogy a csapattársammal, Szeleczki Szabinával együtt értünk el jó eredményt, és lettünk mindketten dobogósok, ráadásul éppen az edzőnk, Szabó Tibor születésnapján, ami pluszban okot adott az ünneplésre, és még különlegesebbé tette az egészet. Ezúttal tényleg összeálltak a csillagok..."
A hét végén Annát már a felnőttek között a zágrábi Grand Prix-versenyen láthatjuk szerepelni, és elmondta, ott is szeretne bizonyítani.
(Kiemelt kép forrása: EJU)