UtánpótlásSport
2024. április 16.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2014-08-19 16:38

Jogsi nélkül a Forma–1-be

Egy éve gokartvilágbajnok lett, jövőre már a Forma–1-ben indul, pedig még jogosítványa sincs. A 16 éves Max Verstappenért a legnagyobbak versengtek, végül a Red Bull, s így a Toro Rosso lett a befutó.

UP-info Egy éve még gokarttal száguldozott megállíthatatlanul a Forma–1-ben 106 alkalommal induló, két nagydíjon harmadik helyet szerző Jos Verstappen fia, Max. Tavasztól viszont már a száguldó cirkusszal járhatja a világot, ugyanis a Toro Rosso-istállóban ő váltja a francia Jean-Éric Vergnét.
max_verstappen02
max_verstappen02
A 17. születésnapját szeptember végén ünneplő talentum elsősorban az idei Formula–3-as szereplésével vívta ki a szakemberek kitüntető figyelmét és elismerését. Már a télen rendezett Florida Winter Series-ben mutogatta oroszlánkörmeit, hiszen 12 futamból kétszer nyert, azonban az F3-ban ennél is többet ért el. Nem is akármennyivel. A királykategória előszobájának számító sorozatban eddig 24 futamból nyolcszor őt intették le elsőként a kockás zászlóval, hatos sikerszériát is produkált. Hogy a legnagyobbak között is számolnak vele, mutatta, hogy a Red Bull két héttel ezelőtt utánpótlásprogramjába szerződtette. Azonban ezzel még nem tudta volna magához kötni, ugyanis a szárnyakat adó energiaital-gyártóról elnevezett istálló mellett a Mercedes is bejelentkezett a tehetségért. Az idei formája mellett talán éppen ez a versenyfutás kedvezett a tinédzsernek: az utánpótlásprogramot irányító Helmut Markónak nem volt más választása, mint megadni neki a lehető legnagyobb lehetőséget: a Forma–1-es ülést a fiókcsapat Toro Rossóban.
FIA F3 European Championship 2014, Round 9, Nürburgring
FIA F3 European Championship 2014, Round 9, Nürburgring
„Hétéves korom óta a Forma–1 a célom, és az álmom vált valóra . A Verstappen név F1-es visszatérésével remélhetően felidézhetjük a régi szép emlékeket, és újra sok szurkolót köszönthetünk a pályán" – utalt a korához képest kimondottan érett fiatal arra, hogy az édesapja a maga idejében szinte sztár volt Hollandiában. A tinédzser a szerződésével alaposan átírja az F1 történelemkönyvét: az eddigi legfiatalabb pilóta Jaime Alguersuari 19 évesen és 125 naposan mutatkozott be a száguldó cirkuszban 2009-ben. Helmut Marko szerint az F3-as sorozat – és várhatóan a bajnoki cím – után, október végén 300 kilométeres tesztet terveznek a Verstappen-sarjnak. Ekkor megszerezhetné az F1-es szuperlicencet. Addig a már korábban is tesztelt Forma-Renault 3,5 gépen szokhatja az erősebb kategória világát. Azonban a jogosítványára még várni kell: Hollandiában 18 év a vezetői engedély megszerzésének a korhatára. (Forrásunk: Auto Motor und Sport, Motorsport-Total, Speedweek)