UtánpótlásSport
2024. május 10.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2015-03-20 11:42

Négyen maradtak

Az AS Roma, az Atlético Madrid, a Sahtar Doneck és az Anderlecht jutott az ifjúsági Bajnokok Ligája elődöntőjébe. A belgák meccsén a sorozat nézettségi rekordja is megdőlt, rövid időn belül másodszor. Nagy-Pál Tamás Noha magyar csapat a mostani kiírásban még elvi akadályok miatt sem szerepelhetett a labdarúgó ifjúsági Bajnokok Ligájában, idehaza sem érdektelen, hogy áll az utánpótlás legrangosabb nemzetközi klubsorozata.

Solanke Manzanara
Solanke Manzanara
A héten már a négy közé jutást volt a tét, s a rangadók egyikén az AS Roma a Manchester City együttesét fogadta (a párharcok egyetlen mérkőzésen dőltek el). Az angolok továbbjutása szinte borítékolható volt, hiszen a csoportban oda-vissza hat gólt szereztek a „Farkasok” ellen. Ez a kilencven perc azonban pattanásig feszült hangulatban telt: nyolcszor villant a sárga, háromszor a piros lap. Főleg a brit fiatalok bírtak nehezen az idegeikkel, így kilenc emberrel voltak kénytelenek befejezni a találkozót. A hazaiak természetesen kihasználták a létszámelőnyt, amolyan olaszosan még hergelték is ellenfelüket, s a negyeddöntő legnagyobb meglepetését okozva 2-1-re győztek. Az ág másik meccsén az Atletico Madrid a Chelsea vendége volt. Szegény Fran Manzanarát még sokáig gyötörhetik rémálmok a találkozó után, ugyanis hiába játszottak fölényben a spanyolok, ő szerencsétlen mozdulattal a saját kapujába juttatta a labdát. Ez még a szünet előtt történt, és attól kezdve be is feküdt a José Mourinho óta jól ismert „londoni busz” a saját térfelére. Ment ugyan előre a madridi gárda rendületlenül, benne is volt a gól, de Bradley Collins kapus bravúrt bravúrral halmozott. Ráadásul a végén még kontrából is betaláltak a londoni kékek, és 2-0-s sikerük nyomán készülhetnek az AS Roma elleni újabb rangadóra.
Aaron Leya
Aaron Leya
A Sahtar Doneck szép lassan szétlövés-specialistává válik. Már a nyolcaddöntőben is tizenegyesekkel múlta felül az Olimpiakosz csapatát, s az ukránok mostani, Benfica elleni mérkőzése sem dőlt el a rendes játékidőben. A portugálok az 53. percben büntetőhöz jutottak, Romário Baldé azonban nagyképűen „panenkázni” akart, de a kapus hárított. Legközelebb kétszer is meggondolja... Hiába volt ráadásul a soraikban a már a tavalyi döntőben is játszó Joao Carvalho, a lisszaboniak nem bírták idegekkel az 1-1-et követő, s újabb gól nélkül záruló hosszabbítás után a „totót”, így a vendégek a sorozat első kelet-európai csapataként jutottak a négy közé. S ott borzasztóan nehéz dolguk lesz, mert a Portót 5-0-ra kiütő Anderlecht vár rájuk. A találkozón a házigazda belgák legjobbja, Aaron Leya mesterhármast ért el, és megdőlt a nézőcsúcs is: 13 162 szurkoló látogatott a brüsszeli stadionba. Egyébként az előző rekordot is a belgák tartották, amikor közel ennyi néző előtt a Barcelonát ejtették ki a nyolcaddöntőben. A négy között ilyen jellegű „előnyre” nem számíthatnak, ugyanis az UEFA Nyonban rendezi meg a sorozat elődöntőjét és döntőjét is, április 10-én és 13-án. Ifjúsági Bajnokok Ligája. Negyeddöntő: AS Roma–Manchester City 2–1, Chelsea–Atlético Madrid 2–0, Benfica–Sahtar Doneck 1–1 (a tizenegyesekben 4–5), Anderlecht–Porto 5-0. Az elődöntő párosítása: AS Roma–Chelsea, Anderlecht–Sahtar.