UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kosárlabda

2015-06-15 18:17

Rátgéber, a divatdiktátor

Nemzetközi bajnokságot hívott életre Rátgéber László a pécsi kosárlabda-akadémia U18-as fiúcsapatának, a többi korosztály képviselői pedig szeptembertől az Európai Ifjúsági Kosárlabdaligában (EYBL) szerepelnek. A részletekről az ötletgazda beszélt.

reb „Úgy érzem, hogy az egész pályafutásom alatt inkább divatdiktátor voltam, semmint divatkövető” – foglalja össze stílusosan a lényeget Rátgéber László, a róla elnevezett pécsi kosárlabda-akadémia vezetője, aki nemrég jelentette be, hogy négy ország csapatainak részvételével nemzetközi korosztályos bajnokságot hoz létre U18-as együtteseknek. A tornarendszerű versengésben Szabadka és Újvidék (Szerbia), Eszék (Horvátország), Tuzla (Bosznia-Hercegovina) és persze a Pécs vesz részt. Az első fordulót a Mecsekalján tartják augusztus végén, a másodikat szeptemberben, Eszéken. A harmadiknak Tuzla ad otthon decemberben, januárban Újvidéken, májusban pedig Szabadkán lépnek a parkettre a fiatalok, és a hatodik torna helyszíne még kérdéses, az időpont május vagy június.
ratgeber_laszlo_pecsma
ratgeber_laszlo_pecsma
A klubedzőként Euroliga-győztes, szövetségi kapitányként is eredményes szakember ars poeticája szerint a megfelelő fejlődés érdekében külföldön kell versenyeztetni a fiatal kosárlabdázókat, és óriási szerencsének tartja, hogy földrajzilag ennyire közel vannak Pécshez az egész Európa által csodált sportági kultúrával rendelkező délszláv országok. „Eddig nem volt megfelelő minőségű csapatunk, most azonban jó együttessel tudunk kiállni, amely több válogatott játékossal a keretében az idén a harmadik helyen zárt a juniorbajnokságban. Nem kell ecsetelni, hogy hol is tart a szerb vagy horvát kosárlabda, szenzációs, hogy eljutottunk arra a színvonalra, hogy befogadtak minket és versenyezhetünk velük. Hatalmas problémának tartom, hogy a magyar fiatalok gyakran a válogatottban játsszák az első nemzetközi meccsüket. Ezzel a tornasorozattal jelentősen megnövelhetjük az éles mérkőzések számát.” A résztvevőkkel egyébként is jó kapcsolatot ápol a pécsi akadémia, több partner a baranyai megyeszékhely testvérvárosa, így örömmel fogadták az ötletet, és amolyan városi együttműködésnek is tekinthető a versenysorozat. Rátgéber szerint egyébként nem a hazai korosztályos bajnokság kritikájának szánják a tornarendszerű versengést. Úgy látja, hogy „teljesen rendben van” a junior NB I, inkább kiegészítés a nemzetközi mérkőzéssorozat. Éppen ezért ügyeltek arra a viadalok szervezésekor, hogy se a válogatott programjába, se hazai menetrendbe ne ütközzön az időpont. „Egyébként költség- és energiahatékonyabb is elutazni mondjuk Eszékre, mint egy-két, jóval messzebb fekvő hazai rivális otthonába. Úgy tervezzük, hogy idővel még kiterjedtebb nemzetközi bajnokságot rendezünk, további délszláv és akár magyar csapatok bevonásával.”

A pécsi akadémia történetében először szeptembertől a fiúk részt vesznek az Európai Ifjúsági Kosárlabdaligában (EYBL). Az U14-esek, az U16-osok és az U20-asok is megméretik magukat a kontinens legnívósabb korosztályos sorozatában. A lánycsapatok nemzetközi szereplését már két éve megoldották.