UtánpótlásSport VÍVÁS. Csonka Dorottya aranyérmes a kadét kardozók rijádi világbajnokságán!
2024. április 20.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Vívás

2016-02-14 17:10

Egész éves lendület

Február 24-én adják át „Az év műhelye”-díjat, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-elismerés tizenhat tavalyi nyertese közül érdemelhet ki valamelyik szakosztály az egyéni, illetve a csapatsportok képviselői közül. Honlapunk sorozatban mutatja be a díjazottakat, harmadikként a tavaly márciusban az egyéni sportágak között győztes OMS-Tata Iron Trade Vívó SE-t, míg negyedikként a 2015-ben először kiírt csapatverseny első nyertesét, az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémiát.

Munkatársainktól A kizárólag párbajtőrre szakosodott OMS-Tata Iron Trade Vívó SE kis szakosztályként is pazar eredmények sorát vonultatta fel 2015-ben. Két legeredményesebb sportolója, Kun Anna, valamint az egy évvel korábban ifjúsági olimpiai bajnoki címet szerző Esztergályos Patrik egész évben remekelt. „A hónap műhelye”-díjat márciusi teljesítményükért azért érdemelték ki, mert Kun Anna taktikus és fegyelmezett vívással junior Európa-bajnok lett Mariborban, a szintén párbajtőröző Esztergályos pedig a juniorcsapat tagjaként állhatott a dobogó második fokára. Bár a tatai különítmény harmadik tagja, Felker Adrienn nem szerzett érmet az Eb-n, Kunnal egyetemben csapatban aranyérmes lett az udinei junior Világ Kupán. 1506539_10153794629398018_3334228885304778462_n A tataiak azonban nemcsak márciusban értek le sikereket, hiszen Kun Felkerrel egyetemben tagja volt az udinei Világ Kupa-versenyen aranyérmes női párbajtőrcsapatnak, egyéniben a burgosi VK-viadalon szerzett bronzérmet, a világbajnokságon pedig nyolcadik lett. Esztergályos a taskenti junior vb-n az előkelő hetedik helyet szerezte meg, a férfi párbajtőrcsapattal a harmadik helyen végzett. Arannyal − még a tavaszi szezonban, ugyancsak csapatban − a bázeli junior Világ Kupa-versenyen büszkélkedhetett, míg az ősziben, Pozsonyban egyéniben bronzérmet, csapatban ezüstérmet vehetett át. Az évet Esztergályos a negyedik, Kun az ötödik helyen zárta a junior-világranglistán. A tataiak a hazai pástokon is nagyszerűen helytálltak. A felnőtt ob-n női csapatban másodikok lettek, a juniorbajnokságon Kun és a csapat is aranyérmes volt. A kisebbek hasonlóképpen korosztályuk legjobbjai közé tartoznak: Molnár Petra például győzött a kadet-világbajnoki válogatóversenyek egyikén, Bödecs Pálma nemzetközi gyermekversenyt nyert Klagenfurtban. Nem véletlen tehát, hogy az egyéni sportágat képviselő szakosztályok közül „Az év műhelye”-díj egyik várományosa az OMS-Tata Iron Trade Vívó SE. Ugyancsak indokolt az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia jelölése „Az év műhelye”-díjra, hiszen a székesfehérvári klub az ország egyik meghatározó utánpótlás-nevelő műhelyeként folyamatosan nevel újabb és újabb remek hokisokat, akik 2015-ben sem maradtak trófeák nélkül. 10352392_992954034062731_8585518742724297252_nAz utánpótlás-csapatok közül az U20-as gárda az után, hogy megnyerte az osztrák juniorligát (EBYSL), a magyar bajnoki címet is elhódította. Az U18-as együttes szintén aranyéremmel zárta a hazai bajnokságot, az osztrák ifjúsági ligában (EBJL) a negyeddöntőig jutott. A székesfehérváriak az U16-os korosztályban sem találtak legyőzőre, míg az U14-esek között ezüstérmet akasztottak a fiatalok nyakába. Több játékosuk is előkelő helyen végzett a korosztályok különböző statisztikáiban, az U20-asok kapusa, Kornakker Dániel például az EBYSL legjobb védési mutatójával büszkélkedhetett. Hab a tortán, hogy a juniorok közül Erdély Csanád és Vincze Péter nemcsak meghívást, de helyet is kapott a krakkói divízió I/A-s világbajnokságon szereplő felnőttválogatott keretében a szezonban nyújtott teljesítményének köszönhetően. A lendület a nyári szünet alatt sem tört meg, hiszen a fehérváriak az előző szezonhoz hasonlóan a különböző korosztályos bajnokságokban az élmezőnyhöz tartoznak. Ősszel több juniorkorú játékos is bemutatkozhatott az EBEL-ben, illetve alapemberei lettek a hosszú idő után a MOL Ligában ismét szereplő felnőttcsapatnak. Természetesen a korosztályos válogatottak kereteiben is szép számmal képviseltetik magukat a klub fiataljai, közülük öten tagjai voltak a decemberben divízió II/A csoportos jégkorong-világbajnokságot nyert gárdának. Hogy az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia elnyeri-e az „Az év műhelye”-díjat a csapatsportok képviselői közül, arra február 24-én, ünnepélyes gálaműsor keretében derül fény. A győztesről ITT számoltunk be, a videós összefoglalót ITT találja.