UtánpótlásSport
2024. március 29.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kajak-kenu

2017-06-08 20:32

Micsoda srácok!

A két héttel ezelőtti szegedi felnőtt Világ Kupa-verseny után a fiatalok kajak-kenusoké a terep a szegedi Maty-éren: csütörtöktől szombatig tartják a belgrádi ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságra, valamint a júliusi győri EYOF-ra a válogatókat. Csütörtökön 17 döntőt rendeztek a Maty-éren, Kopasz Bálint és Varga Ádám ismét kitett magáért.

MKKSZ/UP-info Két héttel ezelőtt a világ legjobb ezres menőivel csapott össze Kopasz Bálint a szegedi felnőtt Világ Kupa-viadalon. Az algyőiek 19 esztendős reménysége ezúttal saját korosztályában szerepelt, hiszen ezen a hétvégén 1000 és 500 méteren is rajthoz áll az ifjúsági és U23-as Európa- és világbajnoki válogatóversenyen. A felnőtt Európa-bajnoki bronzérmes láthatóan nem vette fél vállról ezt a versenyt sem, hatalmas fölénnyel, több mint négy másodperccel előzte meg a második helyen záró honvédos Koleszár Mátyást.

varga-adam-1280x485
varga-adam-1280x485
„Ez volt a cél, mármint, hogy nagyon erős pályát menjek.  Az idő, a körülmények most ideálisak ahhoz, hogy jó időt is evezzek. Igaz, a Világ Kupa-versenyt követő héten és ennek a hétnek az elején sem éreztem túl jó formában magamat, szenvedtem, de az edzőm ennek megfelelően rakta össze az edzéseket is. A formát természetesen a jövő heti felnőttválogatóra szeretném hozni” – mondta a 3:26-os időt evező Kopasz Bálint, aki az U23-as és a felnőtt-világbajnokságon is szeretne rajthoz állni. Az U23-as mezőnyben a nők között Mihalik Sára győzött K-1 1000 méteren, az U21-es férfi kenusoknál a szegedi VK-n párosban rajtoló Dóri Bence Balázs volt a leggyorsabb, míg női K-2 1000 méteren Malcsiner Eszter és Racskó Fruzsina kettőse diadalmaskodott. Amilyen szintet képvisel Kopasz Bálint az U23-as (és a hazai felnőtt) mezőnyben, olyan magasságokat jár be az ifjúságiaknál Varga Ádám. A tavalyi szereplése alapján Kolonics György-díjjal elismert fiatal kajakos fölényesen győzött K-1 1000 méteren, de csütörtökön várt még rá a 200 méteres szám is. „El szeretnék jutni 1000 és 500 méteren az Európa-bajnokságra és a világbajnokságra is, és megnézném, hogy mire vagyok képes kétszáz méteren – magyarázta Varga, aki szerint nem nehéz motiválni magát. – Itthon az idén még nem kaptam ki, de a nemzetközi mezőnyben kell a legjobbnak lenni, vagyis megvan a mindennapi motiváció.” Az ifjúsági lányok 1000 méteres versenyében is KSI-s kajakos, Kőhalmi Boglárka győzött, akinek kárpótlás volt ez a siker, hiszen délelőtt csak a harmadik helyen zárt favoritnak tartott négyesük K-4 500 méteren. A férfi kenusok között Pétervári Pál tanítványa, a szentendrei Adolf Balázs tökéletes pályát felépítve, az utolsó 250 méteren nagyot finiselve szerezte meg a győzelmet. A lány párosok versenyében Bakó Olga és Biben Karina Klaudia párosa nyert, míg a férfi négyesek között Erős Patrik, Nikodém Patrik, Kós Benedek Tibor és Karnok Marcell alkotta csapathajó nyert. A délután folyamán rendezték meg a 200 méteres finálékat, amelyen elsőként a női kenusok mutatkoztak be. Ifjúsági C-1 200 méteren Nagy Bianka volt a leggyorsabb, az U21-eseknél Kisbán Zsófia nagy hajrájának köszönhetően előzte meg Molnár Rebekát. Párosban az ifjúsági mezőnyben a szegedi Molnár Csenge Szamosi Blankával diadalmaskodott, az U23-asoknál a szegedi VK-t is megjárt Bonyai Regina, Molnár Rebeka duó állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A nap végére az ifjúsági és U23-as férfiak K-1 200 méteres versenyszáma maradt. A fiataloknál Varga Ádám behúzta a remélt második aranyát, így már két egyéni győzelemnél jár, míg az U23-asok között a riói olimpián tartalékként szereplő Birkás Balázs állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A nap során az U15-16-os korosztály is megkezdte az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál-válogatót, elsőként a fiú kenusok mutatkoztak be. A szám favoritja a paksi Hodován Dávid és a dunaferres Kollár Kristóf voltak, ám a hatos pályán nevető harmadikként érkezett a rácalmási Horváth Benedek. Vízi Gábor tanítványa két éve foglalkozik a kenuzással, de meggyőző volt, amit a döntőben mutatott. Hogy minek köszönhette a sikerét? „Beérett a sok munka, amit az edzőmmel végzünk. Boldog vagyok, hogy ott lehetek az EYOF-on, de még igazából nem fogtam fel, hogy mit is jelent ez az eredmény” – nyilatkozta a fiatal versenyző. További korosztályos hírek KAJAK-KENUBAN a sportági aloldalon.