Az U16-os nemzeti együttes a válogatott hasznos edzőtáborban vett részt, emellett három felkészülési meccset is játszott Székesfehérváron.
Címke: Korábbi cikkeink
Snowboard: Kozuback Kamilla jó eséllyel küzd az olimpiai kvalifikációért
A nyáron honosított, 17 éves, kanadai-magyar kettős állampolgár snowboardos, Kozuback Kamilla december elején pontot szerzett pályafutása első világkupaversenyén big airben, majd rá egy hétre már félcsőben is gyűjtögette a pontokat, így jó az esélye a pekingi téli olimpiai kvóta megszerzésére.
Sakk: Gaál Zsóka „végre” U14-es világbajnok lett!
A 14 éves Gaál Zsóka háromszor már ezüstérmesként végzett a korosztálya sakkvilágbajnokságán, ezúttal nem engedte ki a kezéből a győzelmet az U14-esek szuperdöntőjében.
Kosárlabda: az öt legjobb fiatal az alapszakasz első felében a férfi NB I/A-csoportban
Megnéztük, ki az öt legjobban teljesítő fiatal játékos az alapszakasz feléhez érve a 2001-ben vagy az azután születettek közül a férfi első osztályú kosárlabda-bajnokságban.
Jégkorong: Ortenszky Tamásnak a svájci élvonal a célja
A mostani szezonban azért küzd, hogy a következőben akár már a svájci felnőtt elsőosztályban szerepelhessen a 19 éves Ortenszky Tamás, akivel természetesen a nemrégiben véget ért U20-as világbajnokság is szóba került.
Jégkorong: tornával ünnepeltek a Kárpáti Farkasok fiataljai – VIDEÓ
Az M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja a Kárpáti Farkasok Mikulás-kupáján forgatott.
Röplabda: vereséggel zárták az évet a korosztályos válogatottak a férfi NB I-ben
Bár mindkét korosztály jó mérkőzést játszott, az U17-es válogatott a Szolnok és a Szeged, az U19-es nemzeti csapat a Dág ellen szenvedett vereséget az év utolsó fellépésén a férfi röplabda NB I-ben.
Atlétika: Nagy Marcell nem számított a szövetség elismerésére
A 19 éves felnőttbajnok rúdugrót, Nagy Marcell váratlanul érte, hogy a hazai szövetség őt jutalmazta az év U20-as versenyzője kitüntetéssel.
Labdarúgás: számos magyar játékos bizonyított ősszel az ifi BL-ben
Az utánpótláskorú játékosok klubfutballjának csúcsa, az UEFA Ifjúsági Liga őszi szezonjában az egyetlen hazai résztvevő az MTK Budapest csapata volt. Ám nemcsak a kék-fehér együttesben szerepeltek magyar fiatalok, hanem olyan gárdákban is, amelyek már a tavaszi folytatásra készülnek.
Kosárlabda: túl az alapszakasz felén ők a legjobb fiatalok a női NB I/A-csoportban
Sorra vettük, kik teljesítettek a legjobban az első tizenkét fordulóban a 2002-ben vagy az azután született játékosok közül a női első osztályú kosárlabda-bajnokságban.