UtánpótlásSport
2025. szeptember 13.
  • instagram
Ifjúsági triatlon Európa-bajnokság, Kitzbühel
Keresés:

Sportágak

Címke: Korábbi cikkeink

Utánpótlás-konferencia: járványkörkép klasszis előadókkal

Lassan egy évtizede, vagyis 2011-es indulásunk óta visszatérően szentelünk kiemelten egy-egy napot külön is az utánpótlásnak, hozzáértő előadók segítségével a honi hátországot állítva a középpontba. Így volt ez ma, december harmadik napján is, amikor újfent arra igyekeztünk ráirányítani a közfigyelmet, hogy a magyar sport jövője nagymértékben jelenünk fiataljain, s az őket felkészítőkön múlik. Na meg a belső és külső körülményeken... A hagyományos – Egy nap az utánpótlásért – címmel idén tizedik alkalommal meghirdetett konferenciánkat első ízben kénytelenek voltunk a személyes jelenlét, a közvetlen találkozás helyett élő online közvetítés keretében megtartani – az életünket immár hosszú hónapok óta megkeserítő, olykor szinte ellehetetlenítő koronavírus-járvány miatt.

#Szakszemmel

Párbajtőrvívás: Büki Lili egyelőre nem stresszel a felnőttversenyeken

Az OMS-Tata 18 éves párbajtőrvívója, Büki Lili is kényszerpihenőre szorult, miután szeptemberben elkapta a koronavírust; az őszi teljesítményére ennek ellenére sem panaszkodhat, a hazai felnőttranglistán jelenleg a negyedik, míg a korosztályában, a juniorok lajstromában a harmadik helyen tanyázik.

#Vívás