A Budapesten rendezett Matolay Elek-emlékversenyen több magyar utánpótláskorú tornász is megcsillogtatta tudását.
A Budapesten rendezett Matolay Elek-emlékversenyen több magyar utánpótláskorú tornász is megcsillogtatta tudását.
Szombaton és vasárnap a Központi Tornacsarnokban rendezik meg a Matolay Elek-emlékversenyt, a női szertornászok hazai rendezésű, kiemelt nemzetközi viadalát.
Június 13-án és 14-én rendezik meg Törökbálinton a Keleti Ágnes-emlékversenyt, amely a hazai ritmikus gimnasztika egyik legnagyobb csapatversenye lesz.
Tizenötödik lett a magyar juniorcsapat a várnai ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon.
Túl van a pódiumedzésen a felnőtt és a junior ritmikusgimnasztika-válogatott a szerdán rajtoló várnai Európa-bajnokságon.
Lemondott a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség Technikai Bizottságának elnöke, Deutsch-Lazsányi Erika.
Péter Vivien labdagyakorlata első helyet ért a junior ritmikus gimnasztikázók Portimaóban rendezett nemzetközi versenyén.
Három aranyérmet nyertek a magyar tornászok az ifjúsági Budapest-kupa szerenkénti döntőjében.
Gál Kristóf második, Akinduro Axel András harmadik helyen zárt egyéni összetettben az ifjúságiak között a Központi Tornacsarnokban zajló Budapest-kupán.
Magyar Zoltán elnököt ismét újraválasztotta a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) közgyűlése.