Kilencven bátor, erős és elővigyázatos fiatal vizsgázott szombaton és vasárnap az U15-ös és U17-es korosztályhoz tartozó súlyemelők országos bajnokságán, Abaújszántón. A mezőnyből ketten különösképpen kiemelkedtek: a csúcsokat döntögető Szalai Lili és Fekécs Szilárd, akik az ifjúságiaknál mindenkit maguk mögé utasítottak összetettben elért eredményükkel, a produkciót a testsúlyhoz mérő viszonyszám, az úgynevezett Robi pontok alapján.
Címke: Korábbi cikkeink
Kosárlabda: hat junior leánycsapat jutott tovább az országos bajnoki főtáblára
Az országos bajnoki főtábla II-re jutás volt a tét a hét végén rendezett leány juniorbajnoki selejtezőtornákon, amelyeken hat hármas csoportban összesen 18 kosárlabda-együttes küzdött.
Öttusa: a bronzérmes Gulyás Michelle mellett is volt kitűnő fiatal a felnőtt ob-n
A 19 éves Gulyás Michelle a harmadik helyen végzett az öttusázók felnőtt országos bajnokságán, amelyen több fiatal is kitűnt egy-egy versenyszámban mutatott teljesítményével.
Tenisz: Fajta és Tóth továbbjutott, Szabanin búcsúzott a junior Roland Garros első fordulójában
Fajta Péter és Tóth Amarissa is magabiztosan vette az első akadály a párizsi tornán, Szabanin Natália a második kiemelt ellen szenvedett vereséget a Garroson.
Cselgáncs: Vég Zsombor junior Európa-bajnok lenne az idén
A Mol Alapítvány junior világ- és Európa-bajnoki bronzérmes támogatottja, a Ceglédi VSE dzsúdósa, Vég Zsombor (100 kg) úgy nyert aranyérmet a győri U23-as országos bajnokságon, hogy közel három hónapig sérült volt, és csupán egy hete térhetett vissza a tatamira.
Labdarúgás: kisváros nagy célokkal – az osztrák TSV Hartberg alulról kezdte az építkezést
Az 1997 és 2006 között több mint 150 NB I-es meccsen pályára lépő Vasas Zoltán 11 éve él Ausztriában, így tökéletesen rálát az osztrák labdarúgó-utánpótlás helyzetére, már csak azért is, mert a TSV Hartbergben maga is a fiatalokkal foglalkozik.
Vízilabda: Dömsödi Dalma az ifikkel tartaná, a felnőttekkel borítani a papírformát Szentesen
A Szentes női felnőtt és ifjúsági vízilabdacsapatának 17 éves ígérete, Dömsödi Dalma ejtett szót a közelmúltbeli sikerekről, és a bajnoksággal kapcsolatos várakozásokról.
Labdarúgás: Szoboszlai Dominik (19) lemaradhat a bolgárok elleni Eb-pótselejtezőről
A koronavírusteszteket követően három a salzburgi játékos is pozitív mintát produkált, így az egész csapat karanténba vonult; ez azt is jelentheti, hogy Szoboszlai Dominik lemarad a labdarúgó-válogatott bulgáriai pótselejtezőjéről.
Kézilabda: Holdosi Bence lassan túl a koronavíruson, és Egerben magának is bizonyítana
Sok egri csapattársához hasonlóan a juniorválogatott balszélsője, Holdosi Bence is megfertőződött a koronavírussal; a közeledő visszatérésről és az idényre kitűzött céljairól kérdeztük.
Atlétika: idén is kitettek magukért a dobószakág ígéretei
A Magyar Atlétikai Szövetség dobószakági referense, Török Krisztián szerint kevés panasz érheti az utánpótláskorú versenyzők idei teljesítményét, hiszen a vírushelyzet ellenére is számos kiemelkedő eredménnyel rukkoltak elő.