Bronzérmet nyert 400 méter vegyesen Jackl Vivien az ifjúsági korú úszók Európa-bajnokságán Somorján, ahová címvédőként érkezett.
Bronzérmet nyert 400 méter vegyesen Jackl Vivien az ifjúsági korú úszók Európa-bajnokságán Somorján, ahová címvédőként érkezett.
Somorja maradt az úszás európai fővárosa, merthogy az U23-asok után az ifik Eb-je következik a Pozsonyhoz közeli szlovákiai városban.
Győzött a 4x100-as magyar vegyes gyorsváltó a szlovákiai U23-as Eb utolsó versenyszámában; Török Dominik 200 vegyesen aratott pompás győzelmet.
Ábrahám Minna a nyitónapi arany után pénteken bronzérmet szerzett 400 gyorson a szlovákiai U23-as úszó Európa-bajnokságon.
Mestermunka című sorozatunkban ezen a héten Gellért Gábort, a nyílt vízi úszóválogatott szövetségi kapitányát, a Szegedi Úszó Egylet vezetőedzőjét mutatjuk be.
Két magyar aranyérmest is avattak az U23-as úszó Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján, Somorján.
A megkérdőjelezés vagy éppenséggel a lesajnálás után mára mindenképpen javult az U23-as úszó-Eb, vagyis a 19-23 évesek kontinensviadalának megítélése.
A magyar csapat nyerte a pontversenyt, az éremtáblázaton pedig másodikként végzett a 14-19 éves korosztályok nyílt vízi úszóinak portugáliai Európa-bajnokságán.
A junior nyílt vízi Eb második napján egy magyar érmest avattak Setúbalban Bartalos Anna révén, aki két medált, előbb egy bronzot, majd egy ezüstöt is nyert.
Már a csütörtöki nyitónapon négy magyar medál, benne egy arany születéséről érkeztek hírek a portugáliai Setúbalból a korosztályos nyílt vízi Eb-ről.