Kis híján dobogóra állhatott a felnőtt-vb-n a 12 éves kínai csodagyerek
Mindössze 12 évesen döntőt úszhatott a szingapúri felnőtt-vb-n a kínai Jü Ce-ti, aki a dobogóról mindössze hat századdal lemaradva végül a negyedik helyen zárta a 200 méteres vegyes számát.
Jü Ce-ti úszókhoz képest kicsit későn, hatéves korában kezdte a sportot az olympics.com beszámolója szerint. Ennek ellenére pillanatok alatt a profik között találta magát, a 2025-ös szingapúri vizes világbajnokságon pedig a nemzetközi szövetség külön engedélyével indulhatott el, hiszen még nem éri el az amúgy érvényben lévő 14 éves korhatárt – nem véletlen, hogy a nemzetközi sajtó többek között már a 15-szörös olimpiai bajnok Katie Ledeckyhez hasonlítgatja.
A kínai úszó három számban nevezett (200 és 400 vegyes, 200 pillangó), és elsőként a női 200 vegyesen ugrott medencébe. Az előfutamokból a 15. idővel jutott tovább, majd 2:10.22-es idővel, összesítésben a hetedik helyen abszolválta az elődöntőt, így
A döntőben egyébként az olimpiai bajnok Summer McIntosh papírforma-győzelmet aratott – írja az m4sport.hu.
Jünek egyébként nem is a 200, hanem a 400 vegyes a legjobb száma, a kínai országos bajnokságon űridővel, 4:35.53-mal nyert – a swimswam.com beszámolója szerint ezzel az idővel a 2024-es dohai vb-n aranyérmet nyert volna, jelenleg pedig az ötödik helyre elég a világranglistán.
(Kiemelt kép forrása: World Aquatics)