Kilenc érem az ötödik napon Szkopjéban
Három arany-, két ezüst- és négy bronzérmet nyertek a magyar fiatalok pénteken a szkopjei EYOF ötödik versenynapján.
Folytatódott az éremeső pénteken is az Észak-Macedónia fővárosában, Szkopjéban zajló európai ifjúsági olimpiai fesztiválon (EYOF).
Az MTI beszámolója szerint a +90 kilogrammos súlycsoportban Csermák egész nap ellenállhatatlan volt, és magabiztosan lett aranyérmes.
„Furcsa nap volt, mert rögtön az első meccsen bekezdtem a lett gyerekkel, aki nagyon meglepett. Nem voltam ott fejben, egy kicsit agyonnyomott, hogy nagyok voltak velem szemben az előzetes elvárások.
Ebből a meccsből is látszik, hogy nincs lehetetlen, ha az ember belead apait-anyait és én beleadtam. Nagyon régen készültem erre a versenyre…” – mondta Csermák Dániel a MOB honlapján.
A Királyi Hanna, Nagy-Benedek Izabell, Kertész Boróka, Szabó Kincső összeállítású leány 4x100 méteres vegyes váltó közel egy másodperccel volt gyorsabb, mint a második helyezett olasz négyes. Egyéniben Nagy-Benedek Izabell kilenc tizedmásodperccel előzte meg az ezüstérmes brit Josie Lawnt.
„Eredetileg ötödik idővel jöttem ide, de hétfőn kiderült, hogy valójában második, ez meghozta az étvágyamat – nyilatkozta az egyéni sikere kapcsán Izabell. – Úgy ugrottam be a vízbe, hogy nagyon reméltem, sikerülni fog. Az elején nem láttam senkit magam mellett, ami jót jelent, azt, hogy mögöttem vannak, és ezt a fordulónál láttam is.
Született két magyar ezüstérem is: a Ferik Csilla, Márta Ákos kettős a 10 méteres légpuska duó pontszerző versenyszámában szoros csatában lett második, akárcsak a 200 méteres síkfutásban Pandur Huba, aki 21.20 másodperces országos csúcsot ért el.

Bronzérmes lett kalapácsvetésben Keserű Mirabella 65,85 méteres új egyéni csúccsal, ő korábban megnyerte a diszkoszvetést az EYOF-on. A tornász Hamza-Vargity Bence gyűrűn lett harmadik, és két úszó, Bartalos Anna 800 méter gyorson, míg Szalai Zsófia – holtversenyben – 50 méter gyorson szerzett bronzérmet.
A dzsúdós Botos Lujza (+70 kg) hetedik lett. Szertornában Márton Axel András (lólengés) ötödikként, Gál Kristóf (gyűrűn) nyolcadikként zárt. Salim Kamilah az egyetlen sportoló a magyar csapat tagjai közül, aki két sportágban is rajthoz állt, sőt, döntőbe is jutott Szkopjéban. Kamilah ragyogó képességű tekvondós, aki megnyerte a súlycsoportja küzdelmeit, ám mivel kiegészítő sportágként elkezdett atletizálni, és utóbbiban is hozza az eredményeket, kár lett volna veszni hagyni a második esélyt. Így azután az EYOF-on 2000 méter akadályon is tagja volt a döntő mezőnyének, s ott egy balszerencsés esés után a kilencedik helyen ért célba.
Fiú diszkoszvetésben Krakóczki Bence a 11. pozícióban végzett, lány gerelyhajításban pedig Vágó Zsófia a pontszerző, hatodik helyet csípte el.
Tollaslabdában vegyes párosunk, Ágai Zénó és Sándor Elza cseh ellenfelét legyőzve bejutott a legjobb nyolc közé, ezután azonban alulmaradt svájci ellenféllel szemben és búcsúzott.
Asztalitenisz egyesben Pétery Johannát a nyolcaddöntőben lengyel ellenfél búcsúztatta, míg vegyes párosban Fegyver Zsomborral szintén a legjobb nyolc között búcsúztak, osztrák ellenféltől szenvedve vereséget.
A tekvondósok közül négyen maradtak a sportág utolsó versenynapjára, és a 63 kilogrammos súlycsoportban Fehér Szidónia értékes ötödik helyet szerzett.
A fiú kézilabda-válogatott a bronzéremért játszik majd, mert a pénteki elődöntőben 40–32-re kikapott Izlandtól, és hasonlóan járt a leány röplabdacsapata is, amely a töröktől szenvedett 3:0-s vereséget. A leány kézilabdázóink sikerrel vették az akadályt Norvégiával szemben, így szombaton az ötödik helyért mérkőznek Franciaországgal. Kosárlabdában leányválogatottunk a finnekkel mérkőzött az 5-8. helyért, és tisztes helytállás mellett 64–57-re alulmaradt az Európa-bajnokságra készülő ellenféllel szemben.
(Kiemelt kép forrása: MOB-Média)