A Magyar Vívó Szövetség elnöksége kijelölte a felnőtt- és a korosztályos válogatottak edzőit.
A Magyar Vívó Szövetség elnöksége kijelölte a felnőtt- és a korosztályos válogatottak edzőit.
A Nemzeti Sportrádióval együttműködésben készített podcastsorozatunkban az utánpótlássport legjobbjaival ismerkedhetnek meg.
Bagdány Albert duplázott, mellette Papp Jázmin és Polonyi Petra nyert a junior tőrözők első válogatóversenyein.
Jákó Miriam arany-, Rédecsi Máté és Török Ferenc bronzéremmel zárta a limai junior sportlövő-világbajnokságot.
Horváth Luca három évet várt arra, hogy ikertestvérével, Zsófival együtt remekeljen a korosztályos vízilabda-válogatottban.
A hazai távolugrás kiemelkedő ígéretének, Rózsahegyi Borinak idei remeklését bokasérülés akadályozta meg.
Jövő hét végén Budapesten rendezik a kadétkorú kardozók és párbajtőrözők idénybeli első európai körversenyét.
Salim Kamilah ötödik helyen zárt a juniorkorú tekvondósok dél-koreai világbajnokságán.
A kuratórium megnevezte A hónap utánpótlásedzője díj szeptemberi kiírásának három jelöltjét.
A 17 éves Kugyela Zalán pazar góllal segítette győzelemhez a Torinót az Inter elleni U18-as olasz labdarúgó bajnokin.