
Az Egy nap az utánpótlásért című konferencián Mizsér Attila motivációs és kommunikációs tréner az edző, szülő, versenyző kapcsolatrendszerről tartott előadást.
Az Egy nap az utánpótlásért című konferencián Mizsér Attila motivációs és kommunikációs tréner az edző, szülő, versenyző kapcsolatrendszerről tartott előadást.
A több korosztályos játékossal felálló UVSE női vízilabdacsapata a Magyar-kupa döntőjében az FTC-t múlta felül két góllal.
Rácz Brigitta a negyeddöntőig jutott a kadét kardozók idénybeli második nemzetközi válogatóversenyén Eislingenben.
Nem maradtak adósak fiatal úszóink a kimagaslóan jó eredményekkel az utánpótlás 3. rövid pályás országos bajnokságának szombati versenynapján, Szegeden.
Már kapható a boltokban a 2019-ben kiadott, nagy sikerű könyv folytatásaként elkészült portréinterjúinterjú-kötet, az Így lettünk bajnokok 2.0.
A juniorkorú kardozó, Spiesz Anna a nyolcaddöntőben kapott ki az orléans-i Grand Prix-versenyen.
Dénes András, Török Ferenc és Wittmann Péter junior-világbajnoki címet is szerzett a puskások 50 méteres fekvő csapatversenyében.
Az U19-es labdarúgó-válogatott a dánokkal, az osztrákokkal és az izlandiakkal játszik az Eb-selejtező elitkörében.
Két juniorkorú női kardozónk is főtáblára jutott az orléans-i Grand Prix-versenyen.
A legendás kardvívó mesteredzőről, Gerevich Györgyről elnevezett nevelőedzői díjjal Horváth Sándor labdarúgótrénert, testnevelő tanárt is kitüntették.