Magabiztosan, a negyedik helyen jutott be az U16-os jégkorongbajnokság rájátszásába a Kárpáti Farkasok együttese. A gárda vezetőedzőjét, David Minarikot kérdeztük.
Jégkorong
Jégkorong: búcsúzott az Ocskay-akadémia az ICE Junior Ligában
Nem tudta megszorítani a Klagenfurtot az osztrák bázisú U18-as jégkorong-bajnokságban az Ocskay-akadémia együttese, így mindössze három mérkőzés után kiesett az elődöntőben.
Jégkorong: megvan az elődöntő mezőnye az U21-es bajnokságban – két vidéki és két fővárosi csapat a négy között
Az Ocskay-akadémia, a Vasas és a Budapest JA csatlakozott a Debrecen mellé a legjobb négy mezőnyébe az U21-es jégkorongbajnokságban.
Jégkorong: Inspirálni szeretném a magyar játékosokat, hogy az álmok igenis valóra válhatnak – Papp Kristóf
Első magyar játékosként került be Papp Kristóf (20) az amerikai egyetemi jégkorongligába; a Michigan State University közösségi oldalának adott interjút, amelyben elmondja, célja az NHL és az, hogy a magyar jégkorong úttörője legyen a tengerentúlon.
Jégkorong: a négy között a Debrecen, a másik három párharc nyílt maradt az U21-es liga negyeddöntőjében
Eddig minden a papírforma szerint alakul az U21-es jégkorongbajnokság rájátszásának első fordulójában: a Debreceni HK simán, két meccsen legyőzte a Dunaújvárost, a másik három negyeddöntős párharc viszont – ahogyan az várható volt – az utolsó pillanatig nyílt marad.
Jégkorong: beragadtak a kiemeltek a playoff-negyeddöntők első felvonásán az U21-es bajnokságban
A felsőházi csapatok közül csak a Debrecen győzött, a másik három párharcban az Újpest, a Budapest JA és a Győr került előnybe vasárnap az U21-es jégkorongliga negyeddöntőjében.
Jégkorong: sikeres összetartáson van túl az U16-os leányválogatott
Fodor Zoltán vezetőedző szerint hasznos összetartáson van túl az U16-os leány jégkorong-válogatott.
Jégkorong: lépéselőnybe került az Ocskay-akadémia az ICE Junior Liga negyeddöntőjében
Egy magyar csapat biztosan lesz a négy között, a kettőhöz nagy bravúrra lenne szükség az osztrák bázisú U18-as ICE Junior Ligában. Elkezdődött a rájátszás.
Jégkorong: két MAC-os és két Titánok-játékos az Erste Liga legponterősebb fiataljai között
A legtöbb pontot a 20 éves Schlekmann Márk (MAC Budapest) szerezte a fiatalok közül a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, de a székesfehérvári Ambrus Csongor teljesítménye is kiemelkedő.
Jégkorong: nagy sikerrel zajlik a Kárpáti Farkasok hokisuli programja
Az idén is folytatódott az érdi jégkorong utánpótlás-nevelő műhely, a Kárpáti Farkasok hokisuli programja. Ezzel kapcsolatban a projekt szakmai felelősét, a klub edzőjét, Babic Vladimirt kérdeztük.