Jégkorong: Inspirálni szeretném a magyar játékosokat, hogy az álmok igenis valóra válhatnak – Papp Kristóf
Bruckner Vince
Első magyar játékosként került be Papp Kristóf (20) az amerikai egyetemi jégkorongligába; a Michigan State University közösségi oldalának adott interjút, amelyben elmondja, célja az NHL és az, hogy a magyar jégkorong úttörője legyen a tengerentúlon.
Kétezerhúsz nyarától erősíti az NCAA-ben (az amerikai egyetemi ligában) szereplő Michigan State University gárdáját a magyar jégkorong-válogatott 20 éves csatára, Papp Kristóf. Tehát a mostani már a második idénye a bajnokságban, az eddigi harminckét mérkőzésen 12 pontot szerzett (2 gól, 10 gólpassz).
Az egyetemi csapat közösségi oldal készített vele interjút, amelyben a magyar hoki legnagyobb ígéreteinek egyike visszaemlékezett a pillanatra, amikor megkapta Michiganben a lehetőséget.
Papp Kristóf tudja, különleges felelősség, hogy ő volt az első magyar az NCAA-ben Forrás: Michigan State Spartans„Első magyarként az egyetemi ligában játszani egy valóra vált álom volt számomra. Próbálom kicsit kitaposni az ösvényt, hogy több magyar játékos előtt is megnyíljon ez a lehetőség. Amikor elköteleződtem az egyetemhez, az pályafutásom eddigi legjobb pillanata volt. Soha nem felejtem el, hogy egy ilyen remek iskola megkeresett, és helyet adott a csapatában.”
A riport második felében Kristóf kitér a céljaira, na meg arra, hogy kiknek nagyon hálás a lehetőségeiért.
„Ez nem csak arról szól számomra, hogy úttörője lehetek egy nemzetnek. Tudom, a szüleim mennyi áldozatot hoztak azért, hogy itt lehessek, átköltöztünk érte a világ másik felére. Most pedig már az egyetemi ligában játszom, ez egy magyar srác számára hihetetlennek tűnik. A nagy célom, hogy én legyek az első magyar játékos az NHL-ben. De legalább ennyire fontos, hogy élvezzem az odáig vezető utat. Inspirálni szeretni a többi játékost, hogy lehetséges. Ha mindent alárendelünk, az álmok igenis valóra válhatnak.”
A teljes, angol nyelvű interjú – amelyben Kristóf édesanyja és jelenlegi vezetőedzője is nyilatkozik – alább megtekinthető:
További korosztályos hírek JÉGKORONGBAN a sportági aloldalunkon.