Jégkorong: sikeres összetartáson van túl az U16-os leányválogatott
UP-info
Fodor Zoltán vezetőedző szerint hasznos összetartáson van túl az U16-os leány jégkorong-válogatott.
A hazai szövetség beszámolója szerint a héten a Tüskecsarnokban vezényelték le első 2022-es összetartását a leány U16-os jégkorong-válogatottnak.
Sikeres összetartáson van túl az U16-os leányválogatott Forrás: jegkorongszovetseg.hu„A szezon első felében több játékos kapott lehetőség, igyekeztünk mindenkit megnézni, most viszont már szűkebb kerettel dolgoztunk, elkezdve a felkészülést az Európa-kupára. Látszik, hogy fejlődtek a lányok, amit tanultunk, az megmaradt. Mostantól még jobban rákapcsolunk, és folyamatosan szűkítünk majd a névsoron” – mondta Fodor Zoltán vezetőedző.
Az edzésen nem mindenki tudott részt venni, akadtak hiányzók. A munkával elégedett volt a szakvezető.
„Mindig arra hívjuk fel a figyelmet, hogy ne dobáljuk el a korongot, hanem birtokoljuk, és a megfelelő döntéseket hozzuk egy adott helyzetben. Az edzéseken passzolós feladatokat végeztünk, az egy az egy, a kettő az egy elleni játékokat, a kapu előtt harcot gyakoroltuk. Átvettük a taktikát, védekező harmadra és a korongkihozalra összpontosítva. A nap egymás elleni játékkal zárult, amelyen sok mindent viszontláttunk a gyakoroltakból. Összességében pozitív tapasztalatokat szereztünk, de bizonyos területeken még lehet javulni, csiszolni az elemeken.”
További korosztályos hírek JÉGKORONGBAN a sportági aloldalunkon.