Az egyaránt világversenyre készülő korosztályos leány kézilabda-válogatottakra hazai pályán várnak felkészülési tornák.
Az egyaránt világversenyre készülő korosztályos leány kézilabda-válogatottakra hazai pályán várnak felkészülési tornák.
Több csapat is karnyújtásnyira áll az évad végi négyes döntőbe jutástól a korosztályos élvonalbeli fiú kézilabda-bajnokságokban.
A NEKA 19 éves kézilabdázója, Molnár Dorottya nyártól csatlakozik a Mosonmagyaróvár csapatához.
A Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás-fejlesztési igazgatójával, Zsiga Gyulával beszélgettünk az akadémiai szint alatti játékosok kiválasztásáról, képzéséről.
A Ferencváros 20 esztentős irányítója a Veszprém elleni kupameccsen tért vissza sérüléséből, azóta pedig az Európa-kupa negyeddöntőjére készül.
Egyedüli ifiként Keceli-Mészáros Renáta is bekerült a junior női kézilabda-válogatott legutóbbi keretébe. Nem csoda: a játékos már az NB I-ben is bizonyít.
A ferencvárosiak 19 éves irányítója, Simon Petra is szerepel az áprilisi olimpiai selejtezőtornára készülő felnőtt női kézilabda-válogatott keretében.
A nagy kérdés: a korábbi években sikert sikerre halmozó junior női kézilabda-válogatottból hányan tudnak majd beépülni a felnőttválogatottba?
A múlt héten az idei második összetartásán vett részt az ifjúsági fiú kézilabda-válogatott, amely kétszer a portugál csapattal is összecsapott.
Sótonyi Lászlót, a junior férfi kézilabda-válogatott szövetségi edzőjét kérdeztük a csapat franciaországi túrája után, amely során a Tiby-kupán szerepelt.