
Három arany és négy bronz után egyszerre két ezüsttel gyarapodott úszóküldöttségünk éremkollekciója az ifjúsági Eb utolsó előtti versenynapján Vilniusban..
Három arany és négy bronz után egyszerre két ezüsttel gyarapodott úszóküldöttségünk éremkollekciója az ifjúsági Eb utolsó előtti versenynapján Vilniusban..
Molnár Dóra volt az egyetlen magyar érmese a litvániai ifjúsági Európa-bajnokság pénteki napjának, amely azonban a várt arany helyett bronz lett 200 háton.
A harmadik versenynap sem múlhatott el magyar elsőség nélkül az ifjúsági úszó Eb-n, amelyen ezúttal a 4x200-as női gyorsváltónk győzött Vilniusban.
Ábrahám Minna fölényes sikerét hozta a 200 gyors döntője a litvániai ifjúsági Eb szerdai napján, amelyen Jackl Vivien már második vilniusi érmét érdemelte ki.
Aranyosabban nem is kezdődhetett volna az ifjúsági korosztály úszóinak Európa-bajnoksága: Jackl Vivien 400 női vegyesen aranyérmet érdemelt ki.
A szegedi Maty-ér evezőspályájának vizét a nyári nap 30 fok fölé hevítette a múlt hét végen, alaposan megnehezítve az ob-jüket tartó nyílt vízi úszók dolgát.
A Magyar Úszó Szövetség 21 tehetség alkotta, terebélyes méretű csapatot nevezett a július első hetét kitöltő ifi Eb-re, amelynek Litvánia fővárosa ad otthont.
Minden idők legjobb Európa-bajnoki éremgyűjteményét hozták össze a mieink Belgrádban, s a rekordtermelésből ifjú kiválóságaink is alaposan kivették részüket.
Kihirdették a párizsi olimpián induló magyar úszóválogatott keretét, amelyből a fiatalok sem maradtak ki.
Európa-bajnoki ezüstérmes lett női vegyesváltónk, soraiban két utánpótláskorúval, KomoróczyLorával és Pádár Nikolett-tel az úszók belgrádi kontinensviadalán.