UtánpótlásSport
2024. október 6.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Olimpiai játékok, 2024 Úszás

2024-08-09 18:52

Egerszegit másolta Párizsban a csodaúszó kanadai tini, McIntosh

A mi Egerszegi Krisztinánk 32 esztendővel ezelőtti barcelonai triplázását idézte Summer McIntosh, a 17 éves úszósztár a párizsi nyári ötkarikás játékok vasárnap zárult medencés versenyein, amennyiben első kanadai sportolóként nyert három aranyérmet is egy olimpián.

Egy elsőség is óriási fegyvertény, hát még három egyetlen olimpián belül, márpedig ezzel a rendkívül ritka bravúrral rukkolt elő Summer McIntosh, nevéhez méltóan parádés nyarat varázsolva a kanadai úszósport sikereiért szorítóknak a francia fővárosban. Ő Egerszegi Krisztina, ötszörös olimpiai bajnokunk 1992-es triplája óta

az első, aki három egyéni számban is a dobogó felső fokára állhatott 18 éves kora előtt.

A gyorsan az uszodák világának legnagyobbjai közé emelkedett torontói tinédzsernek, aki augusztus 18-án ünnepli nagykorúvá válását, nem Párizsban kezdődött fényes medencés karrierje. Nevét már a 2021-es tokiói olimpián ismertté tette, ahol 14 évesen a negyedik helyen végzett 200 méteres gyorsúszásban, a legfiatalabb kanadai olimpikonként. Aztán 2022-ben már Budapesten remekelt:

világbajnok lett a nálunk rendezett felnőtt vizes vébén 200 méter pillangón és 400 vegyesen egyaránt,

majd tavaly, Fukuokában mindkét címét sikerrel védte meg.

"Már hét-nyolc éves korában is tudtuk, hogy kivételes úszó lesz belőle... Nálánál több évvel idősebbeket vert medencehosszal – mondta róla apja, Greg McIntosh. 

Ő a természet ereje. Gyerekkora óta az."

Hogy nem holmi szülői elfogultságról volt szó, hanem a hamisítatlan tehetség tört utat magának, azt lépten-nyomon, helyesebben egyre több medencés jelenésekor, a vízben igazolta Summer McIntosh. A négy világbajnoki arany begyűjtését követően például idén májusban, kevéssel a párizsi játékok előtt azzal, hogy 4:24.28 perces idővel megdöntötte saját világrekordját 400 méteres vegyes úszásban, a kanadai olimpiai selejtezőn. Amelyre – mint két esztendeje mindig – az Egyesült Államokban, közelebbről Floridában készült fel.

„Hetente hat napot tölt az uszodában, hajnali 4 órától. Minden idejét az úszásnak szenteli”

– mesélte nővére, Brooke McIntosh, a torontói Etobicoke külvárosban található családi házból nyilatkozva a kanadai sajtónak.

A család sportszenvedélye mélyen gyökerezik, s nem Summerrel kezdődött. Az édesanya, Jill részt vett az 1984-es Los Angeles-i olimpián, nővére, Brooke pedig – a víz egy másik halmazállapotát használva – jégen, a páros műkorcsolyázásban jeleskedett, 2022-ben bronzérmet szerezve a junior-világbajnokságon.

Maga Summer Párizsban, nyitásként ezüstérmet szerzett 400 méteres gyorsúszásban, majd jött a nagy sorozat: elébb diadalmaskodott a hosszabbik vegyes számban, méghozzá hatalmas fölénnyel,

minden idők negyedik leggyorsabb idejét elérve, aztán jött az első hely 200 pillangón, majd zárásul 200 vegyesen.

„Igyekszem a lehető legjobban megélni ezeket a pillanatokat, mert ezek csak négyévente jönnek el, és büszkévé akarom tenni Kanadát" – jelentette ki az első eredményhirdetés után a győzelmi emelvény tetejéről lejőve Summer McIntosh, aki szavait akár még kétszer megismételhette volna. Miként ars poeticának tekinthető mondatát is: 

„Megpróbálok minél több gyereket inspirálni, s megértetni velük, hogy ha én meg tudom csinálni, ők is képesek rá.”

Ösztönzésnek feltétlenül szép gondolat, még ha nyilvánvaló is: azért nem mindenkinek, sőt, nagyon is keveseknek sikerül az, ami neki – és a mi Egerszeginknek - sikerült...

(Kiemelt képünkön: Summer McIntosh egymaga négy éremmel, három arannyal és egy ezüsttel gazdagította Kanada párizsi olimpiai éremgyűjteményét Forrás: World Aquatics)