Nem csak a ringben táncol

Csacsacsázik, rumbázik, tangózik és salsázik. Nem mellesleg bronzérmet szerzett Zágrábban az ökölvívó Európa-bajnokságon. Tóth Richárd okos bokszolónak tartja magát, aki mindenképp szeretne eljutni a tokiói olimpiára, de Rióról sem mondott még le.

Nagy-Pál Tamás Mozgalmasra sikerült Tóth Richárd utolsó ifjúsági szezonja: előbb kvalifikálta magát a világbajnokságról az olimpiára, ahol ötödik helyet ért el, most pedig bronzérmet szerzett az Európa-bajnokságon, ahol igen véleményes bíró döntéssel maradt le a fináléról. A 64 kg-ban versenyző, 18 éves bokszolóval beszélgettünk, aki különleges hobbijával is az ökölvívását finomítja. – Amióta nyáron először kezembe került a MOB kiadványa a nandzsingi ifjúsági olimpiai résztvevőiről, azóta szeretném megkérdezni tőled: tényleg a versenytánc a hobbid? – Így igaz. Azóta táncolok, amióta bokszolok, vagyis tízéves korom óta. Nagyberkiben lakom, ahol az általános iskolában a tesitanár bokszedző volt. Vele kezdtem, aztán kiszúrt Vajmi Csaba, tehetségesnek talált, azóta járok hozzá Kaposvárra. – És hogyan jött a tánc? – Tanár járt tanár oktatni a falunkba, és a nagyon jó lánybarátom kért meg, hogy legyek a táncpartnere. – Mennyire komoly a dolog? – Táncolunk csacsacsát, rumbát, tangót, salsát és jazzt is. Járunk fellépni kultúrházakba, öregek otthonába, falunapokra és különböző rendezvényekre. Nagyon hasznos, mert fejleszti a ritmusérzéket, a mozgáskoordinációt és a koncentrációt is. A ringben tehát remekül tudom hasznosítani. – Akkor a ringben is táncos lábú vagy? – Van, amikor igen, de azt igazából az ellenfél stílusa határozza meg. – Hogy néz ki az átlagos heted? Mennyit táncolsz és mennyi bokszolsz? – Mostanában állandóan a tatai edzőtáborban vagyok a válogatottal, napi három edzéssel, hétvégén versenyekkel, úgyhogy táncolni nincs időm. De amikor itthon vagyok, a napi egy-két tréning mellé belefér, hogy hetente egyszer, maximum kétszer táncoljunk is. – Nem véletlenül vagy annyit Tatán, hiszen ifiolimpia és Európa-bajnokság is volt idén. Haladjunk időrendben: hogy érezted magad Nandzsingban? – Életem eddigi legnagyobb élménye volt. Tizenhét évesen eljutni Kínába egy hónapra úgy, hogy két héten keresztül volt időm várost nézni, kulturálódni, emberekkel ismerkedni, még ha mind nagyon hasonlított is egymásra, tényleg akkora dolog, hogy mindenkinek azt kívánom: legalább egyszer élje át. – Neked pénteken véget ért az Eb? Még mindig az elveszített elődöntőt siratod, vagy tudsz már örülni a bronzéremnek? – Amiatt mindig is csalódott leszek, hiszen tiszta meccset vettek el tőlem a bírók. A csarnokban mindenki úgy gondolta, hogy nyertem, még az ellenfél edzője is odahúzott magához a kézfogáskor és elismerte: jobb voltam. Ugyanakkor boldog is vagyok, hiszen ez  az első komoly nemzetközi eredményem. – Őszintén szólva én is tátott szájjal néztem, amikor nem a te kezed emelkedett a magasba. Te hogyan élted meg a ringben? – A kivetítőn mindig előre kiírják a nyertest. Az egyik edző, Konkoly István, ahogy észrevette, elkiáltotta magát: basszus, a kék nyert. Én meg ugye a piros sarokban voltam. Nehéz szavakba önteni, mit éreztem. Teljesen összetörtem. Pedig a meccs előtt, közben és utána is magabiztos voltam, végig éreztem, hogy a legjobbat hozom ki magamból. – Ráadásul az ellenfeled az ifiolimpia aranyérmese volt, aki nem mellesleg az Eb-döntőt is megnyerte. – Ha legközelebb találkozunk, biztosan én győzök! Egyébként nem is ő volt a legkeményebb ellenfelem, hanem az első meccsemen az osztrák. Nem azért, mert jobb volt, hanem kellemetlen stílusban vívott, én meg a bemutatkozás miatt eléggé stresszeltem. – Ezzel le is zártad az utánpótlás-karriered. Milyen ökölvívóként vágsz a felnőtt-pályafutásodba? – Okos vagyok. – Kifejtenéd? – A legfontosabb, hogy az ökölvívó gondolkozzon a ringben. Először is kövesse az edző által meghatározott taktikát, majd meccs közben tudjon változtatni, ha szükséges. Az olaszról például tudtam: letett kézzel várja, hogy induljak, aztán üt. Ezért úgy tettem, mintha támadnék, de megvártam, amíg kontrázik, és csak utána ütöttem. Az osztrák viszont magasabb volt, fordított alapállású, nekem kellett közelebb mennem hozzá, és verekednem.

– Nehéz év vár rád, hiszen amíg ifiként már rutinosnak számítottál, felnőttként ismét zöldfülű leszel. – Nagyon fontos, hogy jól szálljak be. Azt nyilván senki nem várja, hogy rögtön megnyerjem az országos bajnokságot, de szeretnék a dobogón végezni. Az év a Bocskai-emlékversennyel indul, az lesz az első megméretésem, ráadásul rögtön nemzetközi. – Kik lesznek itthon a súlycsoportodban a legnagyobb riválisaid? – A KSI bokszolója, Vadász András, aki második lett a bajnokságban. Gyors, fordított alapállású versenyző. És ott van a román, de már magyar állampolgárként bunyózó Nyéki George, aki bajnok lett. Kemény menet lesz, de nem lehetetlen, hogy ha ugyanúgy készülök, ahogy eddig, akkor előbb-utóbb meglesz az eredménye. – Rió már reális célnak tűnik? – Természetesen az olimpia a legnagyobb vágyam, de nem akarok elkiabálni semmit. Nagyon messze van még. Hogyne szeretnék eljutni, de ha nem sikerül, akkor sem keseredem el, hiszen Tokióban jöhet el az én időm.